2024. május 30. Janka, Zsanett
Mentőszolgálat – van fejlődés, de sok még az égető kérdés
Istenes Zsolt/minap.hu
|
2016. május 19. 18:54
|
frissítve: 2016. május 20. 17:23
A kiszolgáló épületek és a felszereltség javult, de még mindig sok az öreg mentőautó és a dolgozók fizetése is rendezésre vár – erről az Országos Mentőszolgálat regionális vezetője beszélt a miskolci állomás bejárásán.

       A mentőszolgálat uniós támogatásból tavaly, több mint 11 milliárd forint értékben fejlesztett és újított fel épületeket, köztük a miskolcit is. Az állomás bejárásán Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő a bérek kapcsán azt mondta: az ügy napirenden van, és bízik benne, hogy a mentősök fizetése javul majd.

mentoallomas_csobor_katalin_160519_ja_13.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Új eszközök a gyakorló laborban, új öltözők, új járművek és felújított garázs, de az irányító központot is új számítógépes rendszerrel szerelték fel – a miskolci mentőállomásra tavaly 58 ezer riasztás érkezett, a kocsik pedig 3 millió kilométert tettek meg. A regionális igazgató szerint van fejlődés, de még mindig sok az égető kérdés.

– A mentőautóink 13 évesek. Nagyon szeretjük az újakat, tényleg jók, szépek, de bizony nem elég a számuk. Jó lenne sok új autót szerezni – mondta Breitenbach Géza.

mentoallomas_csobor_katalin_160519_ja_4.jpg

Az igazgató szerint a másik nagy probléma a fizetés, mert a mentősök bére még mindig nagyon alacsony. Az állomás bejárásán Csöbör Katalin azt mondta: az egészségügy fejlesztésével a kormány komolyan foglalkozik, és valószínű, hogy egyre több forrás fog megnyílni.

– Az igazgatónak és a mentősöknek jó hírem van: a költségvetés foglalkozik az egészségügyi helyzettel és a bérekkel is, bízunk benne, hogy a béremelés meg fog történni – tette hozzá.

mentoallomas_csobor_katalin_160519_ja_18.jpg

2014-ben egy kezdő mentőorvos nettó 134 ezer forintot keresett havonta, a mentőápolók 128, a gépkocsivezetők pedig 125 ezer forintot vittek haza.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat