Négy deciliter deci vér – cserébe ásványvíz, csokoládé és étkezési utalvány. Ezek cseréltek gazdát az MVK telephelyén. A legtöbben a Holding tagvállalatai közül az MVK-tól érkeztek. Nekik volt a legegyszerűbb, sokan csak az irodájukból sétáltak át az oktatóterembe, hogy vért adjanak.
- Ez már a sokadik véradásom, általában, hogyha a munkahely megszervezi, akkor lejövök. Fontosnak tartom, mert segítek másokon. – nyilatkozta Küss András kontroller.
A Miskolc Holding a Magyar Vöröskereszttel közösen 6. alkalommal szervezett véradást. Ma már nemcsak a tagvállalati dolgozók, hanem azok hozzátartozói, barátai, ismerősei is eljönnek.
- Másodszor került sor ezen alkalomból irányított véradásra is. Hiszen egy munkatársunk hozzátartozójának is adtunk vért – nyilatkozta Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.
A társaság által szervezett véradáson ezúttal is mintegy 100-an vettek részt. Segítségük háromnegyed órát vett el a napjukból, ezzel azonban személyenként 3 ember életét mentették meg.