2024. október 04. Ferenc
Mérföldkőhöz érkezett a Miskolc Steelers
Varga Eszter/minap.hu
|
2016. június 02. 18:20
|
frissítve: 2016. június 03. 15:03
A csapat 10 éves fennállása óta először került be a rájátszásba, méghozzá úgy, hogy az alapszakaszban egyszer sem kaptak ki. A magyar amerikaifutball-bajnokság legmagasabb osztályában szombaton rendezik meg az elődöntőt, itt az Eger Heroest kell legyőznie az Acélosoknak hazai pályán.

Április közepén idegenben győzte le a Miskolc Steelers a bajnokságban újonc Eger Heroes csapatát, nem mindennapi izgalmak után, változatos kimenetelű küzdelemben. A négyszer 12 perc alatt hétszer változott az éppen vezetésre álló fél kiléte. Végül azonban az Acélosok diadalmaskodtak.

steelers_160602_ja_3.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Hasonlóan kiélezett küzdelemre lehet számítani a június 4-ei elődöntőn is, ám a miskolciak egyik alapembere szerint ők a favoritok. Aggod Péter úgy fogalmazott, az egri egy jó csapat, tele külföldi, illetve már 8-10 éve együtt játszó játékossal.

– Ami nehézség még, hogy egy kanadai edzőjük van, aki nagyon jól össze tudja rakni a csapatot, de úgy gondolom, hogy mi erősebbek leszünk és meg tudjuk nyerni a mérkőzést – mondta.

steelers_160602_ja_14.jpg

A klub ugyanis már a szezonkezdésre is több külföldi játékost leigazolt, a rájátszásra pedig újabbak érkeztek, hogy bebiztosítsák a döntős szereplést. Száraz Zsolt vezetőedző ismertette, a szerb Grujic Strahinja Leon Milosevics csapattársaként játszott és úgy érkezett Miskolcra, illetve Portugáliából is igazoltak egy offenzív illetve defenzív falembert.

A Miskolc Steelers története során először tagja a legjobb 4 csapatnak, és van esélye ott lenni a június 19-én, Budapesten megrendezendő döntőben. A csapat 10 éves fennállása óta először játszik elődöntőt.

steelers_160602_ja_15.jpg

A klub alapító-elnöke szerint ha a statisztikát vesszük alapul, biztos az acélosok győzelme. Nádi Gyula rámutatott, a miskolci irányító, Vasyl Jordan vezet a passzolt TD-k számát illetően, 14-et dobott az idei szezonban. Az elkapott TD-k számát Troy Rice vezeti, a legtöbb interception-t pedig a Steelers fiatalja, Jónás Máté neve mellett áll.

A találkozót a felsőzsolcai sportpályán rendezik meg szombat délután 3 órától.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat