Egy miskolci középiskolásnak manapság mi jut eszébe először, ha Máltáról kérdezik? Naná, hogy a DVTK Európa-ligában aratott győzelmei a máltai Birkirkara FC fölött! Mikor ugyanis a Berzeviczy egyik tizedikes osztálya a szigetországot választotta, hogy bemutatja azt az iskola diákjainak, egyikük azonnal hozta is az idegenbeli mérkőzésre szóló belépőjét – ezzel is bővítve az egyébként sem szegényes bemutatásra váró anyagot.
Mint a keddi verseny alkalmával Tóth Claudia érdeklődésünkre elmondta, nagyon aprólékosan készültek Málta bemutatására. Még egy utazási irodában is jártak, hogy minél több információt gyűjtsenek a szigetről, majd az osztály közösen hozzáfogott a terem „feldíszítéséhez”.
Előkerült egy máltai kézilabda-mez, papírból hajókat hajtogattak, utalva a sziget tengeri kereskedelmére, illetve a halászat az ország gazdaságában betöltött fontos szerepére. Természetesen a középkori máltai lovagok sem maradhattak ki az ismeretterjesztésből, rájuk legófigurákkal hívták fel a figyelmet a kreatív diákok.
A programon az egész iskola megmozdult. A diákok teremről teremre, s így országról országra járták végig az egész épületet, s ismerkedtek a tagállamok sajátosságaival. A fiatalok mindenhol kitettek magukért, többségében jól ragadták meg az országok jellegzetességeit, s igyekeztek minél informatívabbak lenni, amellett, hogy játékos formában is rengeteg új információval gazdagodhattak a diákok.
Szalay Zita, a rendezvény szervezője ismertette, az intézményben közel 20 állomást alakítottak ki a versenyre, ebből több helyszínen ügyességi versenyszámban kellett helyt állniuk a fiataloknak, de többségében inkább az ismeretbővítés volt a cél. Kvízek, vaktérképek, gazdasági és nyelvismereti kérdések várták a diákokat a termekben, volt, ahol a tagországok zászlóit kellett felismerni, máshol a helyi ételspecialitásokat.
A szervező elmondta: a „Mi vagyunk Európa 2” rendezvénysorozatára országosan 90 iskola nevezett. Az iskolák egy kommunikációs ügynökség lebonyolításában vesznek részt a projektben a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament Tájékoztatási Iroda támogatásával.
A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola a megyéből egyedüliként nyerte el a programsorozat megtartásának lehetőségét. Az osztályoknak is érdemes volt a maximumot kihozni magukból, hisz értékes nyereményekhez juthattak hozzá. Az első helyezett 60, a második 40, a harmadik helyezett osztály pedig 30 ezer forint díjazásban részesült. Ezen kívül a győztes osztály egy budapesti osztálykirándulást is kap az Európai Bizottságtól, illetve részt vehet egy európai uniós tanórán is. Azzal, hogy az iskola sikeresen pályázott a rendezvényre – amellett, hogy színes pillanatokat szereztek a diákoknak – egyben nyertek egy 100 ezer forintos utalványt is.