2024. július 08. Ellák
Micsoda sorozat! – dobogóig menetelt a miskolci cselgáncsozó
utanpotlassport.hu
|
2017. augusztus 11. 11:31
|
frissítve: 2017. augusztus 24. 11:40
Az EYOF-győztes Feczkó Csanád révén egy bronzérem jutott a magyar cselgáncsozóknak a Chiléban zajló ifjúsági világbajnokság első napján. A Miskolci VSI 50 kg-os versenyzője a vigaszágról menetelt a dobogóig.

A Chilében zajló ifjúság világbajnokság első napján öt magyar cselgáncsozó lépett tatamira. Közülük négynek gyorsan véget ért a verseny, az 55 kg-ban induló Naji Dávid és Vida András, valamint a 44 kg-ban versenyző Kardos Tímea és Klein Dorina egyaránt az első mérkőzésén vereséget szenvedett.

Innentől kezdve csak az EYOF-győztes Feczkó Csanádban bízhattunk, aki egyedüli magyarként sikerrel vette az első akadályt. A Miskolci VSI 50 kg-os versenyzője erőnyerőként kezdett, majd egy perc sem telt bele, és máris ippont ért el a mongol Cogt-Ocsir Bijambajav ellen. A negyeddöntőben óriási csatát vívott az üzbég Makszud Ocsilovval, négy perc alatt nem jutottak dűlőre, így jöhetett a ráadás. Több mint egy perc elteltével az üzbég szerezte meg az aranypontot, vazari értékű akciót bemutatva, Csanád így a vigaszágra került.

feczko_csanad_mvse_cselgancs_vb.jpg

Feczkó Csanád nem akármilyen triplázást hajtott végre!

A pihenőt követően egy kolumbiai versenyzővel nézett farkasszemet, Juan Montealegre azonban nem tudott érvényes akciót bemutatni, míg a magyar versenyző vazarit ért el, így kiharcolta, hogy a bronzéremért küzdhessen. Feczkó Csanád az Eb- és EYOF-bronzérmes török Ejder Tokay ellen lépett tatamira a harmadik helyért, és két perc ötven másodperc után ipponnal el is hódította azt.

A miskolci cselgáncsozó ezzel nem akármilyen triplázást hajtott végre: mind a három nyári világversenyén dobogóra állhatott. A Kaunasban megrendezett ifjúsági Eb-n ezüstérmes lett, a győri EYOF-ot megnyerte, most pedig bronzérmet akasztottak a nyakába.

Az ifjúsági világbajnokság második napján négy magyar cselgáncsozónak szoríthatunk: 60 kg-ban Szeredás Botond,48 kg-ban Varga Brigitta, míg 52 kg-ban Özbas Szofi és Kármán Andrea lép szőnyegre – olvasható az utánpótlássport.hu-n.

IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, SANTIAGO DE CHILE
A nap győztesei és a magyar eredmények

Fiúk
50 kg: 1. Aldi de Oliveira (Brazília)… 3. Feczkó Csanád
55 kg: 1. Mihrac Akkus (Törökország), Naji Dávid és Vida András helyezetlen

Lányok
40 kg: 1. Marina Vorobejeva (Oroszország), magyar induló nem volt
44 kg: 1. Kavabata Haruka (Japán), Kardos Tímea és Klein Dorina helyezetlen.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat