A program 2011-ben indult, hogy segítsen azoknak a devizahiteleseknek, akik nem tudják törleszteni a kölcsönt. A kormány azért hozta létre az eszközkezelőt, hogy a bankok az árverezés helyett inkább a cégnek adják el az ingatlanokat. Így a lakások egykori tulajdonosai nem veszítik el otthonukat, hanem kedvező díjért visszabérelhetik azt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből több mint 2500, ebből Miskolcról körülbelül 570 lakást ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelőnek.
– A korábbi tulajdonos lemond a tulajdonjogáról, viszont egy határozatlan idejű bérleti szerződést köt az eszközkezelővel. Így továbbra is az ingatlanban maradhat, és megszabadul a hitelintézettel fennálló tartozásától. Ezt a bérleti jogot örökölhetik később az örököseik – nyilatkozta Ferenczhalmy Zsófia, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt kommunikációs munkatársa.
Országosan eddig 24 ezer ingatlant ajánlottak fel az eszközkezelőnek. Ennek 20 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. E két hátrányos térségből 4800 bajba jutott család kért segítséget.
Az úgynevezett NET törvény szerint az eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok önkormányzati tulajdonba is kerülhetnek. A miskolci önkormányzat azért venné át ezeket a lakásokat, hogy segítsen a bajbajutottaknak, akik így helyben intézhetnék problémáikat és kiszűrhetnék a „fészekrakókat” is.
– A „fészekrakós” lakások egy része bekerült a NET által átvett ingatlanokba és ezekhez jelenleg nem tudtunk hozzáférni – mondta Schweickhardt Gyula polgármesteri biztos. – Feltett szándékunk, hogy ezen ingatlanok tekintetében, hogy ha a bérlők nem tartják be a társasház számára elfogadható együttélési normákat, akkor velük szemben eljárunk, ugyanúgy, mint ahogy a „fészekrakókkal” szemben eljártunk.
A lakások átvételéről szóló kérelmet az önkormányzat augusztusban nyújtotta be. A dokumentum december óta a nemzetgazdasági miniszterhez asztalán van, jelenleg döntésre vár.