Az elismerést 182 résztvevő önkormányzat közül öten kapták meg. A díjakat - egy elismerő oklevelet és egy kerékpárt - Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár adta át. Elmondta, a fejlesztési tárca eredetileg 40 millió forintos keretösszeget különített el az eseménysorozat kapcsán benyújtott egyedi támogatásokhoz. A fokozott érdeklődés miatt azonban végül több mint 54 millió forint támogatást ítéltek oda összesen 160 önkormányzat számára.
A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát és fenntartható közlekedés üzenetét a kontinensen, és azon túl is. A kampányhoz tavaly minden korábbinál több, 182 hazai település csatlakozott. Ezzel Magyarország több mint negyven ország versenyében ismét az előkelő harmadik helyen végzett.
A mobilitási hét miskolci eseményei az önkormányzat költségvetési forrásból finanszírozta, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig pályázati forrással támogatta. Az egyhetes programsorozat lebonyolítását a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub, valamint a Factory stábja szervezte és koordinálta.
A programsorozat megszervezésében és lebonyolításában közel 30 cég, intézmény és társadalmi szervezet vett részt. Mindenkinek köszönik a segítséget! Mellettük még 20 oktatási intézmény, iskola, óvoda kapcsolódott be a rendezvényekbe, a programokon összesen mintegy 2600-an mozdultak meg.
- Miskolcon már évek óta egy nagyon kemény szervezőmunka folyik a mobilitás héten. Nagyon sok rendezvényünk van, színvonalas rendezvényeink vannak, nagyon jó stáb szervezi ezeket a rendezvényeket és úgy tűnik, hogy most már a minisztériumban is elismerték a tevékenységet – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Nagy Dezső a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense.