"Köztudott, hogy az Európai Unió határozata alapján, 2023-ban egy-egy magyar és brit város viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az időközben megjelent Európa Kulturális Fővárosa című pályázat feltételeinek alaposabb ismeretében, a lehetséges előnyök és a várható erőfeszítések nagyságrendjének számbavétele után döntöttünk úgy, hogy Miskolc nem pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre.
Városunk gazdasági teljesítőképességének látványos erősödését, az ebből fakadó új lehetőségeinket a dolgozói bérek emelésére kívánjuk fordítani. Az év elején 6200-nál is több városi dolgozónak, a közszolgáltatásban tevékenykedő munkatársunknak emelhettük átlagosan 20 százalékkal a bérét. Számunkra az elkövetkezendő időszakban is a miskolci dolgozók béremelése, a béremelkedések további feltételeinek biztosítása élvez prioritást" - írja közleményében Miskolc polgármestere.