A verseny további részcélja, hogy hozzájáruljon a hivatásukat végző családsegítők munkájához, hiszen munkájuk során talán az egyik legnehezebb kihívást az ezzel a korosztállyal való kapcsolattartás jelenti.
Mindemellett a program primer prevenciós lehetőséget biztosít a fiatalok számára a különböző devianciák megjelenítésére, hiszen a verseny után a fiataloknak automatikusan lehetősége nyílik arra, hogy bekapcsolódjanak a 2016 márciusa óta működő rapklub foglalkozásba, amelyet a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény utcai szociális munkása végzi az Avasi Közösségi Térben.
A rapklubban való részvétellel a fiatalok egy folyamatos mentorállásban részesülnek, amelynek keretében a családsegítő kollégákkal közösen nagy hangsúlyt fektetünk tanulási motivációjuk fejlesztésére, szabadidejük hasznos eltöltésére, és egyéb készségeik továbbfejlesztésére. Az egyéni mentorálas mellett a kamaszok egy közösségé válnak, így erősödnek társadalmi kapcsolataik, és lehetőséget kapnak a fiatalok arra, hogy a különböző kulturális identitással, vagy társadalmi helyzettel rendelkező egyének között kialakuljon egy személyes interakció, egy párbeszéd.
A fiatalok a miskolci életérzésről fognak előadni, rappelni, de a pozitív életszemléletet emelik ki a szövegeikben
A program hosszú távú célja, hogy a fiatalokat olyan közösségekbe integrálja, amelyek a későbbiek során hozzásegítik őket ahhoz, hogy terveiket, életcéljaikat meg tudják valósítani. Ennek elérése céljából a rapklub kapcsolatot tart a Görögkatolikus Cigány Szakkollégiummal, és az UCCU Roma Oktatási Alapítvánnyal.