A világ egyik legnagyobb hip-hop szervezete, a Hip-hop Unite szervezésében megtartott világversenyen már korábban is indultak csoportjai a tánciskolának – tudtuk meg L. Tóth Evelintől. A tánccsoport vezetője ismertette, a juniorok között a dobogó második fokára állhattak fel tavaly, de a most Európa-bajnokságot nyerő Blasting style is ezüstéremmel térhetett haza a világversenyről.
Nem a mostani volt tehát az első kiemelkedő eredménye a tánciskolának, az öröm mindezek mellett óriási volt így is, amikor aranyérmes lett a csapat Hollandiában. Mint megtudtuk, már a hazai kvalifikáción is kitűnően szerepeltek, hiszen megnyerték a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyét – ezzel megszerezték a jogot az Eb-indulásra. Tavaly novembertől célirányosan az Eb-re készültek együtt a 13-26 éves fiatalok, akik között van, aki már több mint 10 éve tagja a tánciskolának, van azonban olyan is, aki csak nemrégiben csatlakozott hozzájuk. A hollandiai Dordrechtben rendezett nemzetközi versenyen 10 csapat indult. A miskolci együttes a házigazda hollandok mellett maga mögé utasította többek között Oroszország, Belgium és Dánia csapatát is.
L. Tóth Evelintől megtudtuk azt is, hogy a világ legnagyobb hip-hop szervezete, a Hip-hop International augusztusi, San Diegoban rendezendő versenyére is kvalifikálták magukat: a Hip Hop Internacional magyarországi versenyén szintén első helyezett lett a csapat Budapesten.
„A tehetség és a tudás mellett a legtöbb esetben az indulási jog is megvan egy-egy világversenyen való részvételre. Mindenesetre ma elmondhatjuk magunkról, hogy Magyarország legjobb mega crew csapata, az általam összeállított koreográfiával a Blasting style” – hangsúlyozta a tánccsoport vezetője.
A miskolci csapatnál nincs megállás: holnap már a DanceStar Fináléjában versenyeznek a horvátországi Porecben. Itt szóló, duó és csapat formációban is indulnak, modern tánc kategóriában, valamint versenyben lesznek a gyerek hip-hopban is – a remények szerint az Eb-hez hasonlóan szép eredményekkel térnek haza innen is.