2024. május 11. Ferenc
Miskolci Sörfesztivál – a visszaszámlálás már megkezdődött
Miskolc TV
|
2015. augusztus 26. 16:51
|
frissítve: 2015. augusztus 27. 17:30
Édes álmok és Mr Vain. Vagyis Culture Beat és La Bouche, idén az ő slágereikre tombolhat a Miskolci Sörfesztivál több ezres közönsége.
Nem

sorfesztival_140906_07ml_47.jpg

Fotó: Mocsári László

   Szeptember 3. és 6. között immár negyedik alkalommal rendeznek sörfesztivált a Népkertben. Turisztikai szakemberek szerint a fesztiválokat a turisták is szeretik. A kulturális programok miatt szívesen töltenek több éjszakát a városban, ami az éttermeknek, szállodáknak is jót tesz Miskolcon.

Egy tűt nem lehetett lejteni a Népkertben, amikor a 80-as évek egyik legnagyobb slágerét énekelte Marian Gold. A Miskolci Sörfesztiválon több ezren lettek örökké fiatalok az Alphavillel.

Az örökifjú Liz Mitchell már másodszor járt a sörünnepen. Tavaly a lányával érkezett, hogy közösen énekeljék el a legnagyobb Boney M slágereket. Azt mondta, mindig szívesen jön Miskolcra.

Idén a Culture Beat lesz az egyik legnagyobb sláger a retro disco világsztárok között. De rengeteg magyar sztár is színpadra lép a 4. Miskolci Sörfesztiválon.

"Az idén a Magna Cum Laude, az EDDA, a Hooligans, Demjén Ferenc, Ruzsa Magdi nagykoncertünk lesz. Ezen kívül négy külföldi fellépővel is készülünk. Lesz Culture Beat, La Bouche illetve egy ABBA zenekar és a másik színpadon is Paddy And The Rats, a Miskolci Illés emlékzenekar, Kökény Attila, a Dáridóból Lajcsi is érkezik hozzánk Tóth Gabi, Vastagh Csaba, Végvári Ádám és Csepregi Éva, és Charlie is velünk lesz.” - mondta Kun Tibor,  a 4. Miskolci Sörfesztivál szervezője.

Tavaly hetvenezer ember szórakozott a Népkertben a sörfesztivál négy napja alatt. A szervezők idén is legalább ugyanennyi vendégre számítanak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat