2024. április 16. Csongor
Miskolci terepfutó sikere az Etna lábánál
Miskolc TV
|
2015. augusztus 05. 16:20
|
frissítve: 2015. augusztus 07. 09:19
A világ egyik legnehezebb terepfutó-versenyén indult, és második lett Karlowits-Juhász Tamás.
Nem

terepfuto2.jpg

  Az MVSI sportolója 180 versenyző közül hozta el az ezüstöt. Ez hatalmas teljesítmény, hiszen az Etna környékén olyan terepviszonyok vannak, amikre a miskolci sportoló egyáltalán nem tudott készülni. A versenyt július 28-án rendezték.

Lenyűgöző, egyben igazán extrém környezetben rendezik meg évről évre Szicíliában, az Etna lábánál az Etnatrail elnevezésű terepfutó versenyt. A résztvevőknek összesen 64 kilométert kell teljesíteniük a világ egyik legaktívabb vulkánjánál.

terepfuto.jpg

Átlagosan mintegy 200 sportoló vág neki a megmérettetésnek, ám jó, ha a versenyzők fele ér célt. Ezért  óriási teljesítmény a miskolci Karlowits-Juhász Tamás  második helyezése.

– Már az első kilométer után összeakadtam a tavalyi első helyezettel, akivel szemben olyan szempontból hátrányom volt, hogy ő helyi, és a vulkán alatti városban, Cataniában lakik. Ő nyilván ott edz, volt versenytapasztalata, ismerte a terepet, a pályát – mondta Karlowits-Juhász Tamás.

terepfuto3.jpg

Az olasz Catania Vito Masssimo idén is elsőként végzett, a miskolci versenyző mindössze 20 perccel maradt el tőle. Így 7 és fél óra alatt sikerült teljesítenie a távot. Karlowits-Juhász Tamás a tufás, hamus terepre igazán nem tudott felkészülni, csak a klímára. Neki kifejezetten jól jött a hazai kánikula.

– A magassággal kellett megküzdeni, mert a versenypálya 3000 méter fölé is fölvitt, egészen megközelítve a főkrátert. Ugyanakkor a folyamatosan tűző napsütés is nehezítette a versenyt, amit némileg csillapított a folyamatosan fújó szél – tette hozzá.

terepfuto4.jpg

Az MVSI sportolója nem sokat pihenhet. Augusztus végén egy nyolc napos verseny vár rá, ahol Tamás futótársával, Németh Csabával indul. A győzelemhez minden nap maratoni távokat kell majd megtenniük.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat