A miskolci úszó édesapjától, Kiss Attilától megtudtuk, hogy a tehetséges fiatal sportoló alig 8 másodperccel (!) maradt le a verseny győztesétől. Ez a különbség ekkora távon, az erős férfi felnőtt mezőnyben igazán szép teljesítmény.
Különösen amiatt értékelhető nagyon pozitívan a vasárnapi eredmény, hogy a szombati, 10 kilométeres vk-viadal után némiképpen kesergett a miskolci sportoló, mert akkor is úgy érezte, hogy több volt benne – a végére azonban besavasodott és kihűlt a 21 fokos Balatonban, így lemaradt az élmezőnytől.
Nem így vasárnap! Édesapja is kiemelte, sikerült talpra állnia Attilának a szombati megmérettetés után, a hétvégi második versenyén is bombaerősnek érezte magát, és bevallása szerint nem sok kellett volna a győzelemhez az 5 kilométeres OB-n.
Sebaj, így is szépen csillog a bronzérem, és így mindjárt magabiztosabban vághat neki a jövő hét végi, portugáliai Világkupa fordulónak!