A legtöbben külföldi dalokkal készültek az előválogatóra. A cél mindenki számára ugyanaz volt: bekerülni az X faktorba. Kocsis Mária régóta énekel, de – ahogy fogalmazott – most érett meg a versenyre.
– Egész általános iskolás korom óta szerettem énekeln, és szerintem most jött el az idő, hogy itt megpróbáljam, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a továbbiakban – mondta.
Nemcsak miskolci fiatalok mutatkoztak be, érkeztek tehetségek többek között Polgárról és Sátoraljaújhelyről is. Gulyás Roland nagyon jól érezte magát, igazán nem is izgult és reméli, meggyőzte a zsűrit.
A válogatón felvették a jelentkezők adatait, majd mindenki egy vagy akár több dallal is megmutathatta, mire képes. A jelentkezők még izgulhatnak. Nem most dőlt el ugyanis, ki juthat tovább. Az előadásokról videófelvétel készült, ebből válogatnak majd a műsorkészítők.
Kovács Kinga, az RTL Klub X faktor szerkesztőségi tagja elmondta, a videókat közösen, a szerkesztőségben az arra kompetens személyek visszanézik, illetve feldolgozzák és utána hívják vissza a legjobbnak ítélt tehetségeket.
Az X faktor stábja több városba ellátogat a műsor előtt, hogy esélyt adjanak azoknak is, akik nem Budapesten élnek. Borsodban több időt is eltöltenek. A miskolci előválogatót követően, április 9-én Encsre érkezik a stáb, hogy megtalálja a jövő reménységeit.