2024. október 06. Brúnó, Renáta
Miskolcon készülnek a kosaras lányok a kontinensviadalra
Kujan István
|
2015. május 04. 18:12
|
frissítve: 2015. május 06. 09:17
Hétfőn Miskolcon kezdte meg a felkészülést a női felnőtt kosárlabda-válogatott a június 11-28. között Romániával közös rendezésű Női Európa-bajnokságra. A tizenhétre szűkített keretben három diósgyőri játékos neve is szerepel.

Szabó Istvántól, a válogatott technikai vezetőjétől megtudtuk: szombatig napi két edzés szerepel a miskolci felkészülési programban, jövő héten aztán Sopronba teszi át a székhelyét a válogatott. Május közepén az első nemzetközi edzőmérkőzést is lejátssza Olaszországban az újra Stefan Svitek irányításával készülő csapat, aztán egy négyes tornán vesznek részt Montenegróban, majd Törökországban zárják a felkészülési mérkőzések sorát – utóbbi időpontja már júniusra esik.

Sűrű tehát a program, bő egy hónap maradt a kontinensviadalig. A keretet 24-ről 17-re szűkítette nemrégiben a szövetségi kapitány, melyben három Aluinvent-DVTK játékos is helyet kapott: Czank Tímea, Rasheed Rita és Bálint Réka is tagja a válogatottnak. Június elejére várhatóan kiderül, ki az a 12 játékos, akire az Eb-n számít Stefan Svitek.

A magyar bajnokság már hetekkel ezelőtt véget ért, így Bálint Rékának is volt ideje pihenni. A DVTK bajnoki ezüstérmes játékosa elmondta, egy rövid pihenő után néhány napja már elkezdett mozogni. „Hiányzott is az edzés, de egyébként is muszáj visszarázódni”, fűzte hozzá.

Nehezíthetné a felkészülést, hogy van olyan külföldön játszó kerettag, akinél még tart a bajnokság, Bálint Réka kiemelte:„mindannyian profik vagyunk, mindenki tudja, hogy neki mi szükséges ahhoz, hogy visszarázódjon, vagy éppen ki tudja pihenni magát.”

– Hazai rendezésű Eb előtt állunk, szeretnénk minél jobban szerepelni! Nincs könnyű dolgunk, egy ilyen viadalon nincsenek könnyű ellenfelek, de úgy gondolom, ez a csapat képes lehet arra, hogy továbbjusson a csoportból – hangsúlyozta a diósgyőriek játékosa.

A kontinensviadal június 11-én kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az ötös csoportból az első háromban kell végezniük. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D-csoportban, amelynek meccseit Sopronban rendezik. A középdöntőket Győrben és Debrecenben tartják, a helyosztóknak pedig a budapesti SYMA-csarnok ad otthont.

A szövetségi kapitány is a csoportból való továbbjutást tűzte ki elsődleges célként, ő azonban – árulta el nekünk – Budapesten is szeretne mérkőzést játszani. Stefan Svitek hozzátette, a legnagyobb hangsúlyt a védekezés összerakására helyezik, de azon dolgoznak majd, hogy a játékosaik támadásban is minél hamarabb megértsék és megtanulják, mit vár el a szakmai vezetés tőlük.

A magyar női felnőtt kosárlabda-válogatott programja (kosarsport.hu):

Május 4-9., edzőtábor, Miskolc

Május 11-14., edzőtábor, Sopron

Május 15-16., felkészülési mérkőzések, Olaszország-Magyarország, Róma

Május 19-23., edzőtábor, Sopron

Május 25-28., edzőtábor, Sopron

Május 29-31., nemzetközi torna (Magyarország, Horvátország, Bosznia, Montenegró), Podgorica

Június 2-4., edzőtábor, Budapest

Június 5-6., felkészülési mérkőzések, Törökország-Magyarország, Isztambul

Június 11-28., „EuroBasket Women 2015” Női Európa-bajnokság, Sopron, Győr, Budapest.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat