A máriapócsi könnyező istenszülő képre Bécs is felfigyelt, odaszállították, ám a kép onnantól fogva, hogy elhagyta eredeti helyét, nem könnyezett többé. A 18 század elején készült el a másolata, ezt állították Máriapócson az üresen maradt eredeti helyére.
"Bécsben a másolat azóta sem könnyezett, de ez a másolat könnyezett 300 évvel ezelőtt, 1715-ben július 21-én. De a mi naptárunk szerint már augusztus eleje volt. Ennek a 300. évfordulóját tartjuk most, ebben az esztendőben". - mondta Orosz Atanáz, Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke.
A tricentenárium alkalmából érkezik Miskolcra az ikon. A körmenet szombaton fél egykor indul a Búza téri püspöki székház elől, itt várhatják a hívek a kegykép érkezését.
"Ez a forgalmat érinti, a templom felőli forgalmi sáv le lesz zárva, egészen a Hatvanötösök útjáig. A buszközlekedés biztosított lesz, személygépkocsik ebben az időben fél 1 és fél 2 között nem fognak tudni erre behajtani. – hívta fel a figyelmet Papp András, a Búza téri Görög katolikus Székesegyház parókusa
Az ikont a székesegyházban helyezik el, ahol vasárnap délig lesz látogatható. Az exarchátus türelemre kéri majd a híveket, hiszen 10 éve amikor Miskolcra érkezett a kép, 24 óra alatt 10 ezren keresték fel a kegyképet.