2024. június 01. Tünde
NB II-es női röplabda: miskolci rangadóval indul a bajnokság
T. M.
|
2017. szeptember 22. 18:57
|
frissítve: 2017. szeptember 23. 15:05
A nyáron újjáalakult DVTK női röplabdacsapata főleg a rivális MVSC-MVSI csapatából töltötte fel keretét. A sors pikantériája, hogy a két együttes már a másodosztály (NB II) Keleti csoportjának az 1. fordulójában összeméri tudását.

dvtkeu_toma_roplabda_szabo_szajko.jpeg

Nem mindenki volt felhőtlenül boldog a DVTK újjáalakult szakosztálya miatt, főleg a "vasutasok" részéről, akik nem tudták megtartani legjobb játékosaikat. Szabó Barbarához és Szajkó Tímeához hasonlóan többen is csatlakoztak Toma Sándorhoz, aki a diósgyőriek szakmai munkájáért felel, mellette pedig egy kazincbarcikai középiskolában tanít.

A betervezett, hathetes felkészülést becsülettel elvégezte a DVTK, és a legutóbbi hétvégén már egy tornán is részt vett Budapesten, ahol egy győzelemmel és egy vereséggel zárt. Kitalálják, hogy ki ellen született a győzelem? Igen, az MVSC leányai ellen, 3-0 arányban - a DVTK a másik összecsapásán az élvonalbeli Palotától kapott ki 3-1-re. Persze, több felkészülési meccset is szerettek volna a piros-fehérek, de az MVSC elleni nyitány miatt végül a vezetőség úgy döntött, nem utazik el a csapat Szlovákiába, ahonnan kapott meghívást.

– Hajtós meccs lesz, készülünk, hiszen tudjuk, hogy az MVSC is igazolt új játékosokat Egerből és Tiszaújvárosból is – fogalmazott a péntek reggeli sajtótájékoztatón Szabó, aki korábban Gödöllőn is megfordult. – Bízunk abban, hogy jobban össze vagyunk szokva, egyértelműen a győzelem a célunk.

A vasárnap 15 órakor kezdődő találkozónak a Generali Aréna ad otthont, ami a diósgyőriek hazai pályája lesz az idei évben. A vezetőedzői szerepet is ellátó Toma elmondta, mivel játékosainak a többsége komoly élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik, a felkészülés során a fizikai feladatokon volt a hangsúly, amiben persze az is közrejátszott, hogy a csapatnak napokig nem volt hol edzenie.

– Szeretnénk folyamatosan építeni a csapatot, várhatóak új játékosok is érkeznek még – árulta el a szakember. – A célunk ugyanis az, hogy mérkőzés jellegű edzéseket tartsunk a lányoknak. Természetesen minél előbb szeretnénk feljutni az élvonalba, de hasonlóan nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlásunk nevelésére is. Fontos, hogy a miskolci fiatalokra építsünk, és azokat a helyi tehetséget is szeretnénk visszacsábítani, akik jelenleg máshol játszanak.

– Fizikailag rendben vagyunk, rengeteget futottunk és kondiztunk – ezt már Szajkó mondta, aki új együttesében is megkapta a képzeletbeli csapatkapitányi karszalagot. – A technikai edzések pár héttel később elkezdődtek, majd a csapatrész-gyakorlatok kerültek előtérbe. Fontos, hogy az edzésekről senki sem hiányzik, és bízom abban, szép eredményeket fogunk együtt elérni.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat