Volt egészséges mangalicaszalonnás lecsó is a húsz között. Hagyományos, különleges lecsó, lecsós étel és húsétel kategóriában nevezhettek a résztvevők. Legtöbben hagyományos lecsót készítettek.
A tavalyi győztes is kint volt, hogy megvédje címét. A csapat szakácsa elmondta, hogy az ő hagyományos lecsójukban csak paprika, paradicsom, hagyma, só és füstölt szalonna zsírja van.
A zsűri elé azonnal odakerültek a készételek. Megtudtuk, a klasszikus lecsónak szép piros színének kell lennie a tetején, a szaftjának tartalmasnak kell lennie, nem lehet vízszerű, továbbá nem baj, ha kellemesen csíp a paprika.
– Négy-ötféle fűszert használunk egy étel elkészítéséhez, amik harmonizálnak egymással – mondta Kandik Ferenc mesterszakács már a különleges lecsókról. Ő a lecsófőző verseny zsűrijének tagja. - Ha azonban azt mondjuk, hogy kakukkfüves lecsó, akkor a kakukkfűnek jobban kell érződnie benne, mint a többinek.
Családoknak, baráti társaságoknak és munkahelyi kollektíváknak is szervezik a fesztivált.
– Hagyománya van ennek, hiszen ez a hatodik Lecsó- és pecsenyefesztivál – mondta Csiszár Miklós jegyző, a rendezvény fővédnöke. – Szerintem évről évre jobban szeretik a miskolciak, nagyon nagy sikere van a rendezvénynek.
A főzés mellett számos program várta a jelenlévőket. A kutyák például nem a finom pecsenyeszagra jöttek a helyszínre, hanem inkább a szépségversenyre hozták ki a gazdik őket.