„A hozzád vezető út” alcímet viselő kiállítás kapcsán a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője, Szabó-Tóth Kinga kiemelte: folyamatosan keresnek kiállítási anyagokat, és szerettek volna olyan tárgyú képeket bemutatni, amelyek kapcsolatba hozhatók a képzésükkel, tehát a szociológiával, a társadalmi problémák kutatásával és a szociális munkával.
– Állandóan keressük a kiállítási témákat, amelyeket bemutathatunk az intézet folyosóján, és általában helyi tehetséges fiatalokat szeretünk felkarolni. Nagyon szerencsés találkozásunk ez a Fazola Henrik iskolával, ők kerestek meg minket és közös munka eredményeként született meg a kiállítás ötlete – részletezte Szabó-Tóth Kinga.
A szociológiai képzés idén 25 éves, és ugyanakkor indult művészeti képzés a Fazola elődintézményeiben, ennek a két eseménynek az apropója pont beleillett a két intézmény együttműködésébe.
Az intézményvezető hozzátette: a címben szereplő „hozzád vezető út” saját magunk keresésére utal. – Hogy jutunk el magunkhoz, hogy jutunk el másokhoz? A kiállításon lehetőség van arra, hogy egyetemisták és középiskolások találkozzanak – hangsúlyozta az intézetvezető.
Egymásra tükröződünk, egymáshoz közeledünk, egymásra reflektálunk. Nemcsak magunkat keressük, hanem az egymáshoz vezető utakat is – ezt szeretnék ezzel a kiállítással erősíteni. A képek a legkülönbözőbb technikákkal készültek, a legérdekesebb alakzatban, a legkreatívabb ötletekből.
„Identitás. Kapcsolódások. Magunkhoz. Másokhoz. Egymáshoz. Művészet. Társadalomtudomány.” Ezek a hívószavak a tárlatra, ami egy hónapon keresztül látogatható, az egyetemisták pedig még egy nyereményjátékon is részt vehetnek, ha november 10-ig szelfit készítenek a nekik legjobban tetsző alkotással; csak be kell állítani a fotót profilképüknek Facebook-on egy napra, és az intézet értékes nyereményeket sorsol ki a szelfizők között.