2024. április 20. Tivadar
Nem válogatott a helyszínek között a miskolci tolvaj
minap.hu
|
2018. október 12. 09:09
|
frissítve: 2018. október 14. 08:39
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a 29 éves férfinak a letartóztatását, aki hónapokon keresztül szinte válogatás nélkül tört be mindenhová, ahol értékek megszerzését remélte.

betores_dohanybolt_miskolc.jpg

Képünk csak illusztráció.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016 októbere és 2017. január vége közötti időszakban a legkülönfélébb helyekre, így élelmiszerboltba, totó-lottózóba, sörözőbe, virágboltba és különböző cégek telephelyeire hatolt be és a cselekmények során szinte mindent, – így készpénzt, gépkocsi indítókulcsokat, energiaitalt, használati tárgyakat – tulajdonított el és ezzel összesen kilenc sértettnek okozott kárt.

A bűncselekmény-sorozat elkövetése után a férfi Németországba utazott, ahol szintén több vagyon elleni bűncselekményt követett el. A férfit a rendőrség elfogatóparancs alapján fogta el. A bíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye, ezért 1 hónapra elrendelte a letartóztatását.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat