A szövetségi elnök hivatalában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések sikertelensége révén "példátlan helyzet" állt elő.
Közvetve elutasította az új választások kiírását, mint mondta, a választóktól kapott mandátumot "nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni".
Bejelentette, hogy a kormány megalakítása érdekében megbeszéléseket kezd a szövetségi parlament (Bundestag-) azon pártjainak vezetőivel, amelyeknek programja nem zárja ki a kormányzati együttműködést.
Szavai alapján valószínűleg a jobbközép CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek, vagyis a Jamaica-formátum tagjai mellett a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőivel kezdeményez tárgyalást.