„Emmanuel Macron a folyamatos rögtönző benyomását kelti”.
Mi az új elnök eddigi mérlege, kérdezi az Alpes-Maritime megye képviselője. Majd válaszol is saját kérdésére. Egy parlament ellenes, populista törvény, amely demagóg módon vette célba a képviselőket és a szenátorokat is. Macron valóban folytatja a Hollande idejében megszokottakat. De semmi, ami a franciákat jobban megvédené a terrorizmustól, semmi, ami csökkentené az adóterheket, viszont elkészült a munkatörvénykönyv módosítására tett javaslat, amelyet ősszel fognak tárgyalni, és a tartalma teljesen bizonytalan. Végül Ciotti úgy gondolja, hogy miután francia földön az utóbbi hónapokban több merényletet követtek el, ezért a rendkívüli állapot novemberre tervezett megszüntetése „felelőtlen és nagy kockázatot jelent”. Mint, ahogy az a honvédelmi tárca költségvetésének kemény megvágása is.
Ezek az intézkedések nem egyszerűen tévesek, mondja Ciotti, hanem súlyos hibák, amelyeket el kell ítélni. A választási kampány alatt Macron még nyitottnak és a franciákat összefogónak mutatkozott. Mára manipulátorrá vált és a saját klánja építőjévé.
valeursactuelles.com