2024. május 27. Hella
Nyomoznak a gólyatábori botrányok miatt
MTI
|
2014. október 15. 16:28
|
frissítve: 2014. október 15. 16:28
A rendőrség nyomoz az ELTE tavalyi és idei gólyatáborában történt nemi erőszakok ügyében. Az első, augusztus végén napvilágra kerülő, a tanítóképző kar táborában történtek kapcsán szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fonyódi Rendőrkapitányságon.

Az Index cikke nyomán később nyilvánosságot kapó másik, a jogi kar tavalyi gólyatáborában történtek kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult nyomozás. Több információt a rendőrség az eljárás érdekeire hivatkozva nem árul el, így azt sem tudjuk, vannak-e már gyanúsítottak. A hírek szerint a táborok résztvevői mindkét esetben beazonosították az elkövetőt, az ELTE vezetése pedig jelezte, hogy a belső vizsgálatok mellett megteszik a feljelentéseket is. A Fonyódligeten történt nemi erőszak elkövetésével a tábor egyik szervezőjét és fotósát hozták összefüggésbe, a gyöngyösi esetben egy felsőbb éves hallgatót.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat