2024. május 11. Ferenc
Obama: Iránnak nem lehet nukleáris fegyvere
MTI
|
2015. május 22. 19:21
|
frissítve: 2015. május 22. 19:21
Iránnak semmilyen körülmények között sem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyvere legyen - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök Washingtonban, az Adas Israel zsidó hitközségnél tett látogatásakor.

"Nem fogadok el rossz megállapodást" - szögezte le az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban az elnök. A nyugati országok azzal gyanúsítják Iránt, hogy polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik. Teheránt ezt következetesen tagadja.

Irán és a hatok - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - április 2-án már megállapodott egy keretszerződésben, amely lehetővé teszi egyes iráni polgári célú nukleáris tevékenységek folytatását és azok nemzetközi ellenőrzését a Teherán elleni szankciók feloldása fejében. A végleges megállapodás bonyolult technikai és jogi részleteinek kidolgozására és nyélbe ütésére a felek június végét szabták meg határidőként.

Obama rámutatott, hogy a neve rajta szerepel majd az egyezményen, amely nagyobb biztonságot jelent majd Izrael és a világ számára is.

Barack Obama megerősítette, hogy elkötelezettsége Izrael biztonsága iránt megingathatatlan, és az izraelieknek a két kormány közötti politikai nézeteltérések ellenére is mindenkor tudatában kell lenniük annak, hogy az Egyesült Államok mögöttük áll. Ugyanakkor arról is szólt, hogy az értékek közössége mellett "őszintén" fog beszélni a politikai álláspontok különbözőségéről is, különösen a zsidó telepek építésének és a befagyott izraeli-palesztin békefolyamat ügyében.

Obama a "világszerte aggasztóan erősödő" antiszemitizmust "a szélesebb értelemben vett emberi értékek elleni fenyegetésnek" nevezte. 

Az amerikai elnök látogatása a hitközségnél egybeesett a Solidarity Sabbath (Szombat a Szolidaritás jegyében) elnevezésű, európai és észak-amerikai kezdeményezés napjával, amely arra irányul, hogy felhívja a figyelmet az antiszemitizmus, a gyűlöletkeltés és a kirekesztés elleni küzdelem, valamint a tolerancia fontosságára.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat