Oroszország negyedik legnagyobb városának vezetőjét Kriza Ákos polgármester a Városházán üdvözölte. A jekatyerinburgi delegáció azért érkezett, hogy többet megtudhassanak a város működéséről.
A megbeszélést követően Vécsi György polgármesteri biztos elmondta, büszke arra, hogy az orosz polgármestertől visszaköszönt az az eredmény, amit az elmúlt időszakban Miskolc a fejlesztésein keresztül el tudott érni.
- Gondoljunk csak akár a közműszolgáltatások területén, a közösségi közlekedésben, vagy akár a vízhálózat fejlesztésében, a szennyvíz-telepeink működtetésében elért, vagy nem utolsó sorban a megújuló energiával kapcsolatos eredményeinkre. Úgy gondolom, számukra is példát tudnak mutatni – mondta.
A jekatyerinburgi delegációt leginkább a közműszolgáltatások helyi rendszere és a víztisztítás érdekelte. Evgenii Roizman polgármester elárulta, kiderült számára, hogy sok olyan dolog van, amiben a két város együtt tud működni.
- Az egyik ilyen például a városirányítás hatékonyságának emelése, a másik pedig a vízminőség. Talán az itt élők számára nem különleges, de a miskolci ivóvíz egyszerűen kiváló. Ez szokatlan számunkra – fűzte hozzá.
A polgármester hozzátette, bár Miskolc és Jekatyerinburg kapcsolata évekkel ezelőtt kezdődött, úgy gondolja, most kezdődik el igazán a két város együttműködése.
Oroszország negyedik legnagyobb városától pedig Miskolc is tanulhat. Kriza Ákos rámutatott, Jekatyerinburgnak a gazdaság rendkívüli fejlődésen ment át az elmúlt években.
- Kitűnő bányászati lehetőségeik vannak például. Rendkívül fontosnak tartjuk azt a 15-20 évvel ezelőtt elindított városfejlesztést is, amit a gazdaságuk erejének, potenciájának köszönhetnek – mondta Miskolc polgármestere, hozzátéve, turisztikai szempontból is fontos a két város kapcsolata.