A kezdéssel kivétel nélkül minden játékos életében új fejezet nyílt, így van ezzel Szajkó Tímea is, aki a keret egyik legrutinosabb játékosa, korábbi együttesének pedig csapatkapitánya is volt.
– Személy szerint nagyon örülök, hogy a DVTK újraindította a röplabda szakosztályát, és örülök annak, hogy ennek az újonnan alakult csapatnak én, illetve mi vagyunk az első játékosai, és mi képviselhetjük újra a DVTK-t a röplabdapályán. Örülök, hogy mi is a DVTK családjához tartozunk – fogalmazott a játékos.
Az alapozási időszak mindig a futással és a kondicionális edzésekkel kezdődik, úgyhogy a héten ennek a programnak a különbözői formái vártak rájuk.
– Rójuk a kilométereket és a konditeremben dolgozunk. Majd ahogy leraktuk az alapokat és visszarázódunk a munkába, előkerülhet a labda, és következhetnek a labdás, taktikai jellegű tréningek – ismertette.
Új csapatban a régi társakkal, így minden bizonnyal könnyebben is megy a munka.
– Jól ismerjük már egymást a lányokkal. A hangulattal sosem volt probléma, a pályán és pályán kívül is nagyszerűen megértjük egymást. Az edzésmunkával ilyen szempontból biztos, hogy nem lesz probléma, hiszen tudjuk, hogy mire számítsunk egymástól. Hogy mi a másik erőssége, vagy épp mire figyeljünk oda. A szakmai igazgató személyében pedig egy felkészült, rendkívül jó szakemberrel dolgozhatunk, akinek tudásában sosem kételkedtünk egy percig sem. Ráadásul már őt is régóta ismerjük, így könnyen egy hullámhosszra fog kerülni mindenki – húzta alá.