2024. június 03. Klotild
Politológusok a kampányról és a választási esélyekről a MiNap-nak – Zárug Péter Farkas
minap.hu
|
2018. április 07. 09:47
|
frissítve: 2018. április 08. 19:29
Miben hozott újat a mostani kampány és hogyan látják a pártok helyzetét, esélyeit, a miskolci helyzetet a 2018-as választásokon? – ezekről kérdeztük Zárug Péter Farkas, politológust, a Miskolci Egyetem adjunktusát.

Mint elmondta, véleménye szerint országosan egydimenziós kampány zajlott. A Fidesz-KDNP a 2015-től épített migrációs témát és negatív megtestesítőjét, Soros Györgyöt állította a középpontba, míg a teljes ellenzék egy témát ütött, a korrupció és a vagyonosodás témakörét.

- A kormánypárt mindemellett az ország stabilitását, gazdasági egyensúlyát, a munkahelyteremtéseket, és a kiszámítható béremeléseket tudhatja be a ciklus eredményeként, amelyeket most már a nagy befektetési minősítők is egyértelműen elismernek. Az ellenzék ugyanakkor még a saját ellenzéki térfelén is szerény teljesítményt mutat: nem sikerült egységesen felállnia a választásokra, az utolsó napokban is ellentmondásosan nyilatkoznak, nem tudják, hogy tudnak-e együtt kormányozni. E téren talán Gyurcsány Ferenc fogalmazott legegyértelműbben, miszerint egy esetleges ellenzéki győzelem csak káoszt hozna Magyarországra. A kampány utolsó napjaira a választók pont ezért újra inkább a Fidesz felé fordultak, ha hinni lehet a közvélemény kutatóknak.

Miskolcon az 1-es és a 2-es választókörzetben más-más stratégia mentén küzdött a Fidesz. Míg Csöbör Katalin a Fidesz-központ migráns témájával kampányolt, addig Hubay György árnyaltabb, és helyi pozitív megvalósításokra koncentrált. Az 1-es körzetben minden bizonnyal Jakab Péter számít Csöbör Katalin kihívójának, míg Hubay György mellett már három párt – az LMP, a Jobbik és az MSZP-P – jelöltje is kihívónak nevezte magát.

Mindkét körzetben szoros volt korábban is a verseny, most is az lesz. Kérdés, hogy a választók mennyire sorskérdésként fogják fel a mostani választást, és mennyire akarják inkább a kiszámíthatóságot, az ismeretlen politikai kalanddal szemben – fogalmazott elemzésében Zárug Péter Farkas.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat