A rendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a társrendező Marathon Club által életre hívott eseménynek a borsodi megyeszékhely központja adott otthont. Az 5,25 km-es körpályát a Miskolc Városi Szabadidőközpont (Generali Aréna) előtti téren jelölték ki.
Legkorábban a Decathlon-gyermekfutam általános iskolás mezőnye kezdte meg a számukra kiírt 1800 méteres táv teljesítését, majd őket követték az ovisok, akik szintén a nagyok pályáján és díszletei között hagyták maguk mögött lelkesen a saját kis körüket.
Az első nagy rajthoz a maraton (Homonnai László-emlékszám) és az 5,25 km-es minimaraton (dr. Márkus Gábor-emlékszám) mezőnye sorakozott fel, hogy Kiss Gábornak, a főtámogató miskolci önkormányzat sportért is felelős alpolgármesterének, a verseny egyik védnökének jelére nekilóduljanak.
A király-etapnak számító 42,2 km-es futam férfi versenye rendkívül izgalmasan végződött, hiszen a tavalyi győztes miskolci Karlowits-Juhász Tamás nagy hajrával, mindössze 5 mp hátránnyal a második helyre futott fel. Ezzel az eredménnyel ő érdemelte ki az induláskor, 15 esztendeje alapított, a mindenkori legjobb miskolci férfi maratonistának járó „Id. Szűcs István-emlékdíjat”. Győzött a budapesti Csikós Csaba. A hölgyek azonos versengésében nem volt kérdés: a címvédő miskolci Tinta Tamara végig kiváló tempóban haladva, magabiztosan hódította el ismét az elsőséget, melynek plusz jutalma a miskolci Budo Sport Bolt különdíja volt.
Érdekesség, hogy a leghosszabb táv indulói között üdvözölhették a házigazdák a hazai és nemzetközi ultrafutó-társadalom kiválóságát, Frank Tibort is.
A kiemelt főtámogató miskolci önkormányzat három váltóval képviseltette magát az egy órával később, 11.30-kor rajtoló félmaratoni-váltó versenyen. A képviselői váltó kezdő embere Kiss János alpolgármester, a verseny védnöke volt, aki Molnár Péterrel, a sportbizottság elnökével, Deák Bárdos Mihály ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok birkózóval, a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai vezetőjével, valamint Katona Ferenccel, a szervező bizottság elnökével alkotott kvartettet.
Az egyéni félmaratonistákat és a 10,5 km-es kismaratonistákat is csatasorba szólító futam résztvevői között ott volt feleségével Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány, Csiszár Miklós, Miskolc jegyzője és Bogyay Ferenc miskolci rendőrkapitány is.
A díjátadáson, melyen a fentiek mellett Szaniszló Sándor, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének elnöke, a verseny védnöke is közreműködött, az érmek serlegek mellé a Nomád Túra- és Sportbolt, a Decathlon Miskolc, a miskolctapolcai Balajti Cukrászda és a Miskolci Turisztikai Kft. jóvoltából tárgyjutalmakat is átvehettek a távok, kategóriák legjobbjai.
A célba érkező versenyzők egyedi befutóérmet kaptak, a résztvevők körében nagy sikere volt az újonnan készített selfi-falnak, az energia pótlására pedig jó lehetőséget kínált a finom babgulyás.
A rendezők ezúton is szeretnék megköszönni Miskolc lakosságának türelmét és megértését, melyet a verseny idején, a forgalomkorlátozások, útlezárások során tanúsítottak. Megkülönböztetett köszönet jár az együttműködő partnereknek, a miskolci rendőrkapitányságnak, az MVK Zrt.-nek, a Miskolci Városgazda Kft.-nek, a Miskolci Szabadidőközpontnak, a TVK-Mali Triatlon Klubnak és a miskolci Diáksport Tanácsnak.
A részletes eredményeket a www.evochip.hu oldalon lehet megtalálni.