Az ügy most azért került elő, mert Mayorga ügyvédje megtámadta ezt a peren kívüli megegyezést, és panaszt nyújtott be.Természetesen nem hagyhatta szó nélkül a történteket az ötszörös aranylabdás CR7 sem, aki Instagram oldalán arról beszélt, hogy az egész történet csak kitaláció. „Hamis hírek" – mondta Cristiano, majd hozzátette, az ő nevét használva akarnak hírnevet szerezni és felkapaszkodni, majd igyekezett leszögezni, hogy nem érintették meg a vádak. „Boldog ember vagyok, és minden jó" – mondta Ronaldo a videóban, melyet a Daily Mail szúrt ki, de már nem érhető el a focista oldalán.
A sportoló ügyvédje később egy közleményben úgy fogalmazott, hogy már a sztorit nyilvánosságra hozó Spiegel is törvényt sértett azzal, hogy olyan dolgokat írt meg, melyek súlyosan sértik az Juventus támadójának alapvető személyiségi jogait, ezért pert indítanak.