Több szakértői becslés is napvilágot látott arról, milyen hatással lesz a számítógépek teljesítményére a napokban nyilvánosságra hozott, az elmúlt 20 évben gyártott szinte minden processzort érintő hiba szoftveres javítása. Ahogy korábban olvasni lehetett, bár a lassulás mértéke a konkrét gépkonfigurációtól függ, általánosságban elmondható, hogy a már eleve lassabb régebbi (processzorral szerelt) számítógépek esetén lesz nagyobb mértékű a teljesítménybéli visszaesés – amint települ rájuk a Microsoft által mindenkinek kiküldött szoftverfrissítés. (Az AMD processzorral rendelkező gépek esetén ideiglenesen leállították a kiküldést, mivel a javítócsomag telepítése után sok gép egyáltalán nem indult el.)
A Microsoft szakértői több tesztet is lefuttattak a frissítés utáni teljesítménnyel kapcsolatban, és a következőkre jutottak:
- A 2016-ban vagy 2017-ben gyártott (Skylake, Kabylake vagy újabb) processzorral szerelt számítógépeknél egyszámjegyű teljesítménycsökkenés lesz majd megfigyelhető. A vállalat szerint ezt a legtöbb felhasználó a mindennapi tevékenysége során nem nagyon fogja észrevenni.
- A 2015-ös vagy régebbi (Haswell vagy régebbi) processzorral szerelt számítógépeknél már jóval jelentősebb teljesítménycsökkenés lesz megfigyelhető. Ezek használói érezhető lassulással szembesülnek majd a mindennapi számítógépezés során. Akinek nem Windows 10, hanem korábbi (7 vagy 8) rendszer fut a számítógépén, annál pedig még rosszabb lesz a helyzet.
Hogy a Meltdown és a Spectre hibák kihasználásával milyen károkat okozhatnak az ön számítógépén és telefonján, arról ide kattintva olvashat.