A ruszin himnusszal nyílt meg az a tárlat, ami a görög-katolikus értékekre hívja fel figyelmet. Papp András, a Miskolc-Belvárosi Görög-katolikus Egyházközség és Püspöki Székesegyház parókusa szerint a kereszt egyszerre jelenti a végest és a végtelent, és jelen van mindenütt. Felfedezhető a hajó árbocában, a repülő madár vagy a kard alakjában is.
– A perc, amikor a názáreti Jézus vállára vette a keresztet, hogy a Kálváriára vigye, fordulópont a kereszt történetében. A kereszt a becstelen halál jele, amit a legalacsonyabb rendűeknek tartottak fent, de ez „kulccsá” vált. Attól a perctől fogva e kulcs segítségével nyitja ki az ember Isten misztériuma mélységének kapuját – fogalmazott.
Ma Magyarországon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében él a legtöbb ruszin; Miskolcon több mint kétszázötvenen. A helyi nemzetiségi önkormányzat legtöbbször a görög-katolikus vallással kapcsolatos programot szervez számukra.
– Azokat az értékeket szerettük volna megmutatni, amelyeket az egyházközségek hordoznak, ezért is gondoltunk arra, hogy egy keresztkiállítást szervezünk, hiszen minden egyházközségben nagyon széles palettán megtalálhatók a keresztek – mondta el Szónoczki Mária, a Területi és települési ruszin önkormányzat elnöke.
A Kereszt című tárlat a Városháza aulájában április 20-ig látható.