Egyre több helyen bukkan fel a név: Miskolci Gasztro Klaszter. Oké értjük: valami, ami miskolci, valami, ami gasztronómiai és valami, ami egy társulás. De kik a tagjai? Mi a céljuk? És úgy egyáltalán, mit lehet itt enni?

GasztroPLACC – Ízek, dallamok, hangulatok , Végh Csaba képgalériája!

„Illik előre köszönni”

Dudás Szabolcs és testvére messzi földön híresek (már-már hírhedtek) konyhaművészetükről, elhivatottságukról, és lelkesedésükről. – Amikor megérkeztünk a városba, úgy gondoltuk, be kell mutatkoznunk a miskolci gasztrovilágnak, hiszen mindig illik előre köszönni – emlékszik vissza a tavalyi évre Dudás Szabolcs, a Pizza, Kávé, Világbéke társtulajdonosa. Mint mondta, szerették volna tudatni a miskolci gasztronómia világával, „Hahó, megjöttünk!” és „nem elvenni szeretnénk egy darabot a tortából, hanem hozzátenni”.

Szabolcs megkérte Sándor Zsolt, borászt, hogy hívja össze a miskolci gasztronómia főszereplőit. Meg is történt a kis baráti beszélgetés a Világbékében, ami annyira jól sikerült, hogy a résztvevők már akkor továbbgondolták ezt a találkozót, és a közös események tervei körvonalazódtak a szemük előtt. – Ez egy nyitott csoport, nem pedig egy zárt egyesület – hangsúlyozta Szabolcs. Hozzátette: mindenkit várnak, aki a minőségi gasztronómiát képviseli Miskolcon és szeretne tenni valamit a városért. Azt is megtudtuk, a társulás lényege, hogy közös munkával érhessék el céljaikat. – Sikerült magasabb fokozatra kapcsolni a gasztromotort Miskolcon – fogalmazott mosolyogva Dudás Szabolcs –, és nagyon jók a visszajelzések az emberek részéről.

Biztos mindenki emlékszik arra, amikor a Miskolci Gasztro Klaszter a Furmint Februáron először megjelent, azóta pedig elmaradhatatlan „kelléke” a város fesztiváljainak, rendezvényeinek - minden olyan programnak, ahol lehet enni Miskolcon. Ezt jól példázza a várossal közös MŰHA Gasztro Placc is, mely július minden péntekén kinyitja kapuit és megtölti a Művészetek Háza előtti teret élettel - pontosabban ínycsiklandozó illatokkal. Nos, ha mindez nem szolgálna elég bizonyítékul arra, hogy Miskolc gasztronómiája páratlan, akkor a saját (éhségtől kopogó) szemünkkel is utánajártunk a dolgoknak, és elindultunk felkutatni a konyhaművészet miskolcikumait.

Tesztelés indul! (… vagyis végre ehetünk is, nemcsak beszélünk róla)

Van egy hely a város főutcáján, ahol olyan pizzaremeket kóstolhatsz, mellyel korábban még nem találkoztál: a tésztája első ránézésre (sőt másodikra is) vastagabb, mint az a jól ismert hajszálvékony pizzatészta, ám a textúrája annál lélegzetelállítóbb.  A vastagabb tészta ellenére könnyű, szinte buborékos a pizza alapja, melynek – amint hozzáér a fogunk szó szerint – elroppan a külső rétege. Köszönő viszonyban sincs az általános értelemben vett lepénytésztával. Az étteremben elcsíptük Tóth Tamást, a Pizza, Kávé, Világbéke üzletvezetőjét, akitől megtudtuk, az sem mindennapi, ahogy elkészül a pizza. – Az alap tésztát megkenjük olasz (kézzel válogatott paradicsomokból készült) szósszal, de van egy úgynevezett „fehér pizzánk” is – segíti elő a nyálelválasztásunkat az üzletvezető.

– A „fehér pizza” esetében magára a tésztára pakoljuk rá a feltéteket, nincs semmilyen szósz – magyarázta. És igen, eljutottunk ahhoz a bizonyos ponthoz: a feltétekhez. Ugyanis az sem egy szokványos sonka-gomba-kukorica kombó. Minden, ami színes, és minden, amit még pizzán biztos, hogy nem próbáltál, az itt fellelhető. Ilyenkor kicsit eszembe jut mennyire csőlátásunk tud lenni, egy-egy étellel kapcsolatban, valahogy mintha nem mernénk újítani: na, a világbékések mertek! – Tavaly év vége felé volt a füge és a sütőtök szezon: volt egy fügés, sonkás, pisztáciás pizzánk, valamint egy gorgonzolás, sonkás, sütőtökös, amiket imádtak a vendégek, a mai napig keresik, de most sajnos nincs szezonja (de ősztől majd visszatér!) – sorolta Tamás. Hozzátette: most vargányaszezon van.

Ami még egyedülállóbbá teszi a miskolci étket, hogy a vendégek elé 80 százalékos állapotban kerül a pizzaszelet, mely a kiválasztás után éri el a tökéletesre sütött étvágygerjesztő állapotát. Nincs kiszállítás még, ám erre tulajdonképpen nincs is szükségünk, hisz’ mi magunk is elérhetjük a világbékés ízvarázst, ha ebben a 80 százalékos állapotban hozzuk el a szeleteket, és magas hőfokon kisütjük a saját kis sütőnkben, otthon.

Melyik a miskolciak kedvenc palacsintája?

Elgondolkodtam: melyik az a miskolci ételkülönlegesség, mellyel biztos, hogy nem lehet mellényúlni, amit mindenki szeret, akár már kicsi kora óta is, amiből lehet édeset vagy sósat is kóstolni – és akkor beugrott: a palacsinta.

Mondhatnátok, hogy ez egy egyszerű, hétköznapi, serpenyőben percek alatt kisütött tészta – vagyis nem, nem mondhatnátok! Ez a palacsinta, nem az a palacsinta, amit otthon gondosan elharapott mondatok után, melyeket a bajszod alatt mormolsz el, végre sikerül megfordítanod. Egy lapon sem lehet említeni azzal, és ezt nem azért mondom, mert az első például otthon mindig leég, hanem azért mert valóban így van! De, akkor íme a bizonyíték: van csokis változat, fagylalttal megspékelt, lazacos, vörösboros marhapörkölttel tálalt, rántott... és még napestig sorolhatnám. Oszlánczi Rékának, a Creppy PalacsintaHáz tulajdonosának segítségét kértem, melyik a miskolciak kedvenc palacsintája. Réka egy sós és egy édes tésztakülönlegességet tálalt elém, amelynek már csak a látványától is könny szökött a szemembe.

Vörösboros marhapörkölt, oké, de palacsintával? Elképzelni sem tudtam, milyen lehet ez a kombó, aztán megláttam a Svejk kedvencét. Az általam oly sokra becsült vörösboros marhapörkölt, zöldséges palacsintaterkercsek társaságában érkezett az asztalomra, juhtúróval és szalonnatepertő-kockákkal színesítve. A lilahagymás, répás, petrezselymes palacsintatészta már akár önmagában is megállná a helyét, mint külön fogás, de (a személyes kedvencemként is számon tartott) juhtúróval megspékelve még inkább belopta magát a szívembe. Egy biztos, ha a tányér tartalmát maradéktalanul el kellett volna fogyasztanom, valószínű belehaltam volna: sem a palacsintával, sem a husival nem bántak szűkmarkúan.

Ezután következett a desszert, vagyis a másik főfogás: a Berry Batyu. És ez az a pillanat, amikor szerelmes lettem. A mézes málnaszemekkel töltött palacsintát mandulabundában sütik ki, és a biztos ízorgia elérése érdekében vanília fagylalttal tálalnak. Számomra ez A palacsinta, Az édesség, A főfogás, minden, amit megtestesíthet egy ilyen fogás. Egyszerűen imádtam: a meleg ropogósra sütött palacsinta mellett szinte olvadozott a fagyi. Ahogy pedig a savanykás málnadarabok összeértek a számban a mézes, mandulás bundával, és a megolvadt fagyival … nem találom rá a megfelelő kifejezést. Palacsinta így még nem ízlett, és így még nem néztem erre a nagymamám által is oly’ sokszor prezentált könnyed, összetekert ételre.

Ezek voltak a miskolci gasztrocsillagok erre a hétre. Ha megéheztetek volna, térjetek le a sárgaköves útról egy-egy igazán egyedülálló ételre a városban, ha pedig kíváncsiak vagytok, milyen miskolcikum lapul még Miskolc „kupolája” alatt, várnotok kell még néhány napot, és aztán jön a 2. rész.