Budapest ellenpólus lett Brüsszellel, Berlinnel és Párizzsal szemben - emelte ki Keno Verseck a Spiegel Online szerzője, hozzátéve: Angela Merkel is felismerhette, hogy a magyar miniszterelnök megkerülhetetlen.
A cikk szerint berlini hivatalos körök megerősítették, hogy Merkel július elején Berlinben találkozik Orbánnal. Ez három éve az első bilaterális megbeszélésük lenne, és "erős jelzés" is a német-magyar kapcsolatokat illetően. A vendéglátó német kancellár valószínűleg tudja, hogy Orbán nem adja fel eddigi álláspontját, és legfeljebb taktikai engedményekre hajlandó, vendége pedig "világossá tette, hogy most már ő az, aki a feltételeket diktálja".
A napokban szivárgott ki a hír: Berlini meghívás landolt Orbán Viktornál, Merkel nyitott lenne egy kétoldalú találkozóra, aminek egyelőre még nincs meg a pontos időpontja. Pénteki rádióinterjújában Orbán Viktort megkérdezték arról, mit akarhat tőle a német kancellár, ezt azonban annyival zárta rövidre a magyar miniszterelnök: beszéljen erről először a meghívó fél.
Mint ismert, a migráció körül olyan komoly vita kerekedett a német belpolitikában, hogy már a kormánykoalíció is válságba került miatta. A német belügyminiszter, Horst Seehofer merőben másképp kezelné a kérdést, mint Merkel kancellár - márpedig Seehofer az egyik koalíciós párt, a CSU elnöke. "Ha a kancellári hivatalban nem elégedettek a belügyminiszter munkájával, akkor a koalíciónak kell véget vetni" - mondta Seehofer a napokban.