2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
„Szabad a pálya…” a fiataloknak! Kétnapos kiállítással segítik a pályaválasztást (Képgalériákkal)
Méder Noémi
|
2017. november 08. 18:17
|
frissítve: 2017. november 10. 13:38
Szerdán délelőtt kezdetét vette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett „Szabad a pálya…” elnevezésű pályaválasztási kiállítás, mely két napon át várja az érdeklődő diákokat.

A Tempó Ütőegyüttes tehetséges zenészei mellett, akik többek között a Coldplay Viva La Vida című dalának feldolgozását is eljátszották, a standok körül sürgölődő kiállítók is megalapozták a rendezvény hangulatát.

szabad_a_palya_171108_ja_1.jpg

A Generali Arénában megrendezett, kétnapos kiállítás része a megyei kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett pályaválasztási programsorozatnak.  Ennek keretében október 25-én pályaorientációs szakmai konferenciát tartottak, ahol tanárok, intézményvezetők és szakemberek hallgathattak előadásokat a  pályaválasztást segítő módszerekről, a pályaorientáció fontosságáról.

szabad_a_palya_171108_ja_8.jpg

A „Szabad a pálya…” elnevezésű kiállításon most a régió különböző intézményei vonultak fel, és mutatták be milyen lehetőségeket kínálnak a 7. és 8., valamint a gimnáziumok 11. és 12. osztályos tanulói számára.

Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja nyitóbeszédében kifejtette: két okból is fontos ez a pályaválasztási kiállítás. – Munkát csak megfelelő tudással lehet találni. Nagyon fontos a szakképzett munkaerő hiányának pótlása, az ilyen alkalmakon pedig a megszerezhető tudás teljes palettája képviselteti magát – emelte ki a kormánymegbízott.

szabad_a_palya_171108_ja_13.jpg

Demeter Ervin arról is szólt, egyáltalán nem mindegy, milyen munkával töltjük el az életünket. – Itt a szaktudás, az egyetemi tudás intézményei is képviseltetik magukat. Mindenki találhat magának olyan szakmát, szakterületet, amely érdekli, és amit akár egész életében jó érzéssel, örömmel tud művelni – tette hozzá.

szabad_a_palya_171108_ja_50.jpg

Sallai László oktatásért és köznevelésért felelős polgármesteri biztos kihangsúlyozta, a pályaválasztás egész életünket meghatározza. – Hatalmas köszönet illeti a jelen lévő kiállítókat, intézményeket és képviselőiket, akik eljöttek, hogy hasznos útmutatást adjanak a döntés előtt álló fiataloknak – fogalmazott.

A polgármesteri biztos arról is szólt, miben tud segíteni a város a tanulóknak. Megemlítette a Miskolcon működő, csúcstechnológiát alkalmazó cégeket - melyekből egyre több van - s azt javasolta az összegyűlt diákseregnek: gyűjtsék össze az itt szerzett tapasztalataikat, beszéljék át alaposan szüleikkel, hogy aztán meg tudják hozni a számukra legmegfelelőbb döntést.

szabad_a_palya_171108_ja_17.jpg

Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője ugyancsak kiemelte, hogy a pályaválasztási kiállítással  segítséget kívánnak nyújtani a még bizonytalan fiataloknak, s elmondta: a pályaválasztás akkor igazán sikeres, ha megtaláljuk az érdeklődésünknek megfelelő szakmát, s választásunk a munkaerőpiaci igényekkel is összhangban van.

szabad_a_palya_171108_ja_79.jpg

A műszaki pályák mellett az érdeklődők betekinthettek a villamosipar, a kereskedelem, az informatika-elektronika, a vendéglátás, de akár a szépségipar és a vegyipar világába is. A színpadon a táncos produkciók mellett látványos kémiai, fizikai kísérleteket is láthattak a fiatalok. A Miskolci Egyetem gépész és mérnök-informatikus hallgatói a robotok világát mutatták meg a jövő kíváncsi tudósainak.

A Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola standjánál a cukrászatba, és a gasztronómia rejtelmeibe avatták be az érdeklődő, fürkésző szempárokat.

szabad_a_palya_171108_ja_80.jpg

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium kiállítói is bemutatták hivatásuk érdekességeit, és válaszoltak a diákok kérdéseire.

szabad_a_palya_171108_ja_83.jpg

A legkreatívabb arculattal rendelkező kiállítóstandokat díjazták: harmadik helyen a BOSCH standja végzett, második lett a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumának standja, a legkreatívabbnak járó első helyezést pedig az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma kapta.

szabad_a_palya_171108_ja_23.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat