2024. május 08. Mihály
Szabó Lőrinc születésnapján kezdődnek a Költészet napi programok
Miskolc TV
|
2017. március 31. 15:42
|
frissítve: 2017. március 31. 21:14
A miskolci születésű költő, műfordító első szobrát koszorúzták meg, délután pedig a műfordításról tartott előadást a Szabó Lőrinc-díjas Pallai Sándor Károly.

A Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai verssel tisztelegtek a miskolci születésű költő előtt, névadójuk szobránál, a Szabó Lőrinc Könyvtár udvarán. Ezután koszorúzással folytatódott a programsorozat.

- Városunk szülötte Szabó Lőrinc, aki igaz, hogy csak gyermekkorát töltötte városunkban, de a munkássága, a szellemisége, az Miskolcé is, és azt gondolom, hogy hozzájárult Miskolc jelenéhez is. Több alkalommal is ellátogatott életében Miskolcra, az 56-os események kapcsán is fontos szereplő volt - mondta Marien Anita, a Polgármesteri Hivatal Kulturális és Városmarketing Osztály vezetője.

Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született, Miskolcon. A család hamar elköltözött, de a költő számára a szülőváros mindig fontos maradt. Elsősorban költőként ismert, de műfordítói tevékenysége is jelentős. A nyelv szeretete miatt kezdett fordításba, és azért, mert fontosnak tartotta, hogy főként a francia, az angol és a német irodalom remekműveit megossza a magyar emberekkel.

- Nagyon jól értett a magyar nyelvhez. Egy vele született fantasztikus tehetség, volt érzéke hozzá, hogy a szavaknak milyen súlya és jelentősége van és, hogy képes volt formálni, és alakítani is a nyelvet, ami a fordításnál nagyon lényeges.  A magyar nyelven belül, ahogy fordított, új nyelvet teremtett. Ez adta a különös erejét a fordításainak - fogalmazott Pallai Károly Sándor, irodalomtörténész, költő, műfordító.

A Magyar Költészet Napja alkalmából rendezett eseménysorozat minden napra kínál verses programot a város könyvtáraiban. Egészen április 11-ig, József Attila születésének napjáig, amikor felavatják a VersVonal telefonfülkét, ami az ünnep után még egy hétig Lillafüreden várja a szép szavakra és gondolatokra fogékony kirándulókat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat