A hivatal dolgozói kipróbálhatták többek közt a jelnyelvet, a brei írást és a kerekesszékes közlekedést is. A nem szokványos bemutatót a fogyatékosság világnapja alkalmából szervezték, melyre iskolás csoportok is érkeztek.
A hivatalba betérő ügyfelek kipróbálhatták milyen, ha nem támaszkodhat látásukra vagy hallásukra.
– Azt gondolom, hogy a társadalom jelentős többségének szüksége lenne arra, hogy eljöjjön egy-egy ilyen alkalomra, és kipróbálja azt, milyen is fogyatékossággal élőként élni. Most ültem életemben először kerekesszékben, de sokkal nehezebb és sokkal komplikáltabb, mint ahogy valaki ezt kívülről látja – mondja Fekete Sándor.
December 3-a a fogyatékosság világnapja, ám a hivatal az év többi napján is igyekszik segíteni a fogyatékkal élőket.
– A hivatal akadálymentesnek mondató, ami azt jelenti, hogy vannak kollégák, akik a jelnyelvet is értik és beszélik és ezáltal tudják segíteni a fogyatékkal élő embertársainknak az ügyintézését – tájékoztatott Zimán Edvin, Esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi referens.
A programokon többek közt a Siketek és Nagyothallók Szövetsége, a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola és a Szimbiózis Alapítvány is bemutatkozott.