A Földművelésügyi Minisztérium 2017-ben hetedik alkalommal szervezi meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akciót. Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító környezetvédelmi akcióját idén a szeptember 15-17. közötti időszakra szervezték, kapcsolódva a takarítási világnaphoz, amikor önkéntes szemétszedő akciók vannak világszerte.
A Miskolci Tankerületi Központ és több miskolci és vidéki általános iskolája is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz. - Most csaknem háromszáz tanulónk vesz részt - mondta Juhász József, a Miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója. - Felső tagozatosokat vontuk be ebbe az akcióba. Évek óta szervezünk szemétszedést, igaz, hogy többször az iskola területére korlátozódik ez, de most bekapcsolódtunk ebbe az országos akcióba és megjárjuk a Középszert és a Testvérvárosokat is. Csatárláncba végig fejlődve ami a közterületeken található háztartási hulladék, ezeket gyűjtjük most össze a gyerekekkel közösen.
Az egyik belvárosi bevásárlóközpont harminc dolgozója is csatlakozott a szemétszedési akcióhoz. Ők az épület környékét tisztították meg a hulladéktól. - Az összes kiemelt bérlőnkkel, valamint az akció felé érdeklődést mutató emberekkel közösen kitakarítjuk a ház közvetlen környezetét, illetve a lakótelepi részeket - mondta Sidló László, a Szinvapark intézményvezetője. - Tapasztalataink vegyesek.
A környezetünkre való odafigyelés, a felelős környezettudatos gondolkodás ma már természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. A program amellett, hogy hozzájárul közvetlen környezetünk megszépítéséhez, támogatja a gyermekek és fiatalok környezeti nevelését. A középiskolások, a számukra kötelezően előírt ötven óra közösségi szolgálatot a TeSzedd mozgalomban való részvétellel is teljesíthetik. Tavaly 190 ezer önkéntes jelentkezett, akik az ország 2240 pontján 2857 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.