Holnaptól kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka. Több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek a magyar gazdák, ezzel mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá.
A Miskolc környéki gyümölcsösben is tartanak a talaj menti fagyoktól, ami az előrejelzés szerint csütörtökön érkezik. A gazdák azt mondják, hogy ha az előrejelzés bejön, akkor komoly termés kiesésre számíthatnak.
„ A gyümölcsfáink már olyan előrehaladott állapotban vannak, meg is lehet nézni. hogy zöld bimbós állapotban, ha a talaj menti fagyok jönnek itt megfázhatnak a rügyek a bimbók és itt a kötődést befolyásolja, kevesebb lesz a gyümölcs.”- mondta Bodnár Imre, kertész.
Fagyvédelmi öntözéssel, füstöléssel, légkeveréssel, parafin gyertyák égetésével lehet ugyan védekezni, ám ezek igen költséges és nem is igazán hatásos eljárások.
„ A gyümölcsösökben már ugye megindult a rügypattanás a csonthéjasok már sok helyen virágzanak a mandula a kajszi barack már virágzik míg az alma termések még csak a zöldbimbós állapotban vannak de rájuk is veszélyes a fagy.” - mondta Berta Béla, a B.A.Z. megyei Földművelésügyi Igazgatóság első embere.
A meteorológus sok jóval nem kecsegtetnek. A hét közepétől fagyos napokra, sőt a magasabb helyeken akár havazásra is lehet számítani.
"A múlt heti jó időhöz képest több fokkal hűvösebb időre lehet számítani a héten ami bizony azzal jár, hajnalanta a talaj menti fagyok illetve lesznek olyanok például pénteken amikor 2 méteres magasságban is több felé gyenge fagyokat mérhetünk majd. Napközben is 10 fok körül illetve kevéssel 10 fok alatt alakul majd a hőmérséklet.” - tájékoztatott Erdődiné Molnár Zsófia meterorológus.
A gazdák április 1-től, több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek, ezzel mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá. A terület alapú támogatás összege 6,6 milliárdról 8,9 milliárd euróra nő ebben a hétéves uniós ciklusban. Ez 35 százalékkal több forrást jelent.