2024. május 08. Mihály
Testvére segít Vajna Tímeának feldolgozni férje halálát
bors.hu
|
2019. január 22. 12:04
|
frissítve: 2019. január 24. 10:43
Timi az ismerősei szerint sosem gondolt bele abba, hogy egyszer elveszítheti férjét.

Andy Vajna váratlan halálhíre nagy megdöbbenést keltett kollégái és ismerősei körében is. Egyes források szerint egészségügyi problémákkal küzdött a filmmogul, mások azt mondják, hirtelen halt meg, tele tervekkel. Felesége, Vajna Tímea hétfőn búcsúzott el Andytől Instagram-oldalán.

A Bors azt írja, az özvegy férje gondolataival nyugtatja magát a negatív kommentáradattal kapcsolatban: „Timi most Andy szavaival nyugtatja magát, aki mindig azt mondta ilyen esetekben, hogy sohasem azt kell nézni, mit írtak, hanem azt, hogy ki írta” – mondta a lapnak a család egyik közeli barátja.

Testvére, Palácsik Lilla is a celeb mellett áll. – „A húga igyekszik mindenben támogatni, még akkor is, ha voltak dolgok, amiben nem értettek egyet – mondta a lapnak az ismerős. – Például abban, hogy Timi sohasem foglalkozott az elmúlással, igyekezett tudomást sem venni Andy koráról, holott harmincnyolc év volt közöttük. Ennek ellenére a felesége mindig úgy beszélt róla, mintha halhatatlan lenne, pedig lehet, hogy jobban tették volna, ha tisztázzák, mi lesz, ha Timi megözvegyül.”

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat