Az ANTSZ adatai szerint az év harnadik hetében tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma: 2019. január 14-20. között kétszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint az előző héten, sőt a tavalyi adatokhoz képest is több a beteg. A 3. héten az országban kb. 38 200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az betegség önmagában sem veszélytelen, azonban szövődményei méginkább riasztóak.
Poncsák Csaba miskolci háziorvos érdeklődésünkre elmondta, úgy tudja mindenhol tömve vannak az orvosi várók, úgy tűnik most tetőzik az influenza. Korábbi hetekben főként a 20-40 éves korosztály kereste fel a rendelőket, a betegség azonban mostanra úgy túnik, már minden korosztályt érint. Magas lázzal, torokfájással, gyengeséggel ézkeznek az orvosi rendelőkbe. A fiatalok még az immunrendszerükkel, antibiotikum segítségével leküzdik az influenzát, sajnos azonban sok időst kell beküldeni a kórházba, szövődményes tüdőgyulladással. Az időseket és az immunhiányos betegeket fokozott figyelemmel kísérik.
Aki betegnek érzi magát haladéktalanul keresse fel háziorvosát, és lehetőleg ne menjen közösségbe ahol továbbadhatja a fertőzést, hiszen szinte biztosan megfertőzik társaiikat. A gyermekek, idősek és legyengült immunrendszerűek lehetőleg ne a tömött orvosi várókat válasszák, előzetes egyeztetés alapján keressék fel orvosukat. Ugyanezt tanácsolják a kismamáknak is: ne tegyék ki magukat az esetleges fertőzésnek és azok szövődményeinek.
Oltást kérni ilyenkor még mindig lehet és mindenkit erre is buzdítanak. Ennek feltétele, hogy az illető ne legyen beteg és a közvetlen környezetében se legyen influenzás megbetegedés. Poncsák Csaba kiemelte: az oltásra vonatkozóan is szükséges az előzetes egyeztetés, hogy ne egy betegekkel teli váróban való várakozás után kapja meg a páciens az oltást, hiszen az sem jó. Javasolt a rendelés végére vagy elejére időzíteni az ilyesmit. Az oltást követő védettség nagyjából nagyjából egy hét után következik be, addig szintén ajánlott kerülni a potenciálisan fertőző helyeket.