2024. október 06. Brúnó, Renáta
Több körözött személyt is elfogtak egy nap alatt a megyében
police.hu
|
2018. március 25. 08:25
|
frissítve: 2018. március 26. 13:03
Az elmúlt 24 órában a miskolci rendőrök három, míg az edelényi egyenruhások egy, elfogatóparancs alapján körözött személyt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe.

A megye rendőri szervei szombaton két főt tulajdon elleni szabálysértés, míg további egy személyt garázdaság elkövetése miatt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat 72 órán belül állítják bíróság elé.

Az elmúlt 24 órában a miskolci rendőrök három, míg az edelényi egyenruhások egy, elfogatóparancs alapján körözött személyt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben a Mezőkövesdi- és az Ózdi Rendőrkapitányság.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés nyolc esetben jutott a rendőrség tudomására – olvasható a Janasóczki Attila c. r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője által jegyzett közleményben.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat