A legveszélyeztetettebbek az általános iskolások, a betegek egyharmadát ők teszik ki. A Fazekas utcai Általános Iskolában is sok a hiányzó. A betegeket viszont inkább otthon tartják a szülők, hogy gyógyulhassanak, és ne fertőzzék meg társaikat. Cseke Gábor igazgató elmondta, körülbelül száznegyven gyermek hiányzik az iskolából betegség miatt.
– Sajnos olyan súlyos lefolyású a betegségük, amit ki kell pihenniük, ki kell feküdniük. Hiszen egy közel 39-40 fokos lázzal nem lehet iskolába járni, és nem lehet tanulni – mutatott rá.
Az iskolában a tanárok nagyszámú lebetegedése is komoly problémát jelent. A helyettesítés így nehezebb.
Nincs mostanában Miskolcon üres váróterem. A megyei tiszti-főorvos szerint a múlt héten ugrott meg a betegek száma. A járványküszöböt már jóval átlépve. Asztalos Ágnes ismertette, kétszeresére emelkedett a megbetegedések száma.
– Jelenleg százezer lakosból több mint ezeregyszázan fordulnak az orvosokhoz influenza-szerű tünetekkel. Ez nagyon magas influenzaaktivitásnak számít. Az influenzajárványnak még az elején vagyunk, akár hat-nyolc hétig is eltarthat – fűzte hozzá.
Az orvosok szerint az utóbbi tíz évben nem tapasztaltak ilyen sok megbetegedést. A szakemberek szerint még egy ideig marad az influenzajárvány.