2024. július 08. Ellák
Trócsányi: elégedett voltam Répássy Róberttel, de új irányt vesz a minisztérium
Miskolc TV/MTI
|
2015. október 01. 14:59
|
frissítve: 2015. október 02. 16:18
Trócsányi László igazságügyi miniszter azt mondta a Miskolc Televíziónak, hogy elégedett volt a nemrég leváltott parlamenti államtitkárával, a miskolci Répássy Róberttel. Leváltásának nem az volt az oka, hogy a politikus nem végezte jól a munkáját.

Trócsányi László a közigazgatási perrendtartás koncepciója című miskolci konferencián vett részt. A tárcavezető a Miskolc TV kérdésére kifejtette: meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével. Orbán Viktor miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség.

repassy_robert_interju_002.jpg

Répássy Róbert. Fotó: jogiforum.hu

Beszélt arról is, hogy a sajtó különböző neveket említett már, de ebben a kérdésben meg kell várni a köztársasági elnök kinevezésről szóló döntését.

A migránskérdést érintve közölte: "a jelenlegi jogszabályok a jelenlegi helyzetre szólnak". Trócsányi László azt mondta, szerinte nincs szükség változtatásra, "a jogszabályaink jók, kiállják a helyzet feszültségeit", de előfordulhatnak olyan szituációk, hogy módosítani kell rajtuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem lát ilyen "feszítő körülményt".

Kiemelte, Magyarországnak most a schengeni határellenőrzési kódex fontos, "ezt be kell tartanunk, ugyanúgy a dublini egyezményt is". Mindaddig, míg az uniós jogszabályok kötelező érvényűek, ezeken a kereteken belül kell mozognunk.

Trócsányi László beszélt arról is, hogy szükség van Magyarországon egy közigazgatási felső bíróságra, amely csúcsszervként működne, oda kerülnének a közigazgatás legfontosabb ügyei.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat