2024. március 28. Gedeon, Johanna
Tüzes játékok – Élménytábor a Miskolci Egyetemen
minap.hu
|
2018. augusztus 17. 15:17
|
frissítve: 2018. augusztus 21. 10:46
Ötnapos tudományos élménytáborra várta augusztus 13. és 17. között a fiatalokat a Miskolci Egyetem. Látványos programokról a Műszaki Anyagtudományi Kar, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar gondoskodott a fiatalok számára.

Péntek délután „Tüzes játékok” és „E-bogár” programokra invitálták az egyetemen a műszaki tudományoknak hódoló diákságot. Volt  laborbemutató, tüzeléstechnikai show, de az Anyagtudományi Kar hallgatói és oktatói által átalakított elektromos jármű, valamint a Kemencecsarnok vizsgáló- és mérőberendezés is bemutatásra került.

tudasvaros_180817_ja_17.jpg

Emellett legórobotok, high-tech labor, turisztikai játék, zselészörny és még sok izgalmas program kecsegtette a héten a műszaki pálya iránt érdeklődő fiatalokat. – Ez az ötnapos élménytábor egy programsorozat része, melyen 13 diák vett részt – tudtuk meg Török Zsuzsannától, a Tudás – Vár a Miskolci Egyetem projekt asszisztensétől. Hozzátette: ez már a második nyári tábor az idén, színes és érdekes eseményeken keresztül szeretnék bemutatni, mivel foglalkoznak a műszaki és természettudományok az egyetemen.

tudasvaros_180817_ja_20.jpg

Kiss Dominik, a Herman Ottó Gimnázium 12. osztályos tanulója úgy fogalmazott, a legjobban a kémiai és fizikai kísérletek tetszettek neki. – Mérnöki pályára szeretnék majd továbbmenni – emelte ki, majd hozzátette: olyan dolgokat nézhettek meg, amire a tábor nélkül semmi lehetőségük nem lett volna.

Az élménytábor a Tudás – Vár a Miskolci Egyetem című projekt részeként valósulhatott meg. Az általános és középiskolás fiatalokat szólítja meg, a felsőoktatásba való bekerülést elősegítve, különös tekintettel a hátrányos helyzetű fiatalokra. – Célunk, hogy elültessük a gondolatot a fiatalokban, hogy tovább akarjanak tanulni egy felsőoktatási intézményben – nyilatkozta Török Zsuzsanna. A 2017 áprilisában indult projekt 2020. áprilisig tart.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat