2024. július 08. Ellák
Új lelkipásztor a belvárosi baptista gyülekezetben
minap.hu
|
2014. október 13. 11:21
|
frissítve: 2014. október 14. 14:58
Régi vágya teljesült a miskolci belvárosi baptista gyülekezetnek: a közelmúltban lelkipásztor-beiktató ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen az idáig megbízottként szolgálatot végző Balog Miklós ügyintéző lelkipásztor átadta e tevékenységet Tisza Attilának.

– Szeptember 27-én, szombaton, közösségünk életében egy olyan kiemelkedő alkalom volt, amelynek megvalósulásáért már évek óta, kitartóan imádkoztunk – írják a baptist.hu-n. Alkalmat Balog Miklós és Mészáros Kornél, az egyházunk főtitkára vezette le.

baptista_lelkesz.jpg

Tisza Attilát a lelkipásztorságra a gyülekezet választotta, 100 százalékban támogatva. Mészáros Kornél arra is felhívta a figyelmet, hogy a lelkipásztor a gyülekezettel együtt közös szolgálatot fog végezni.

Az új lelkipásztor Miskolc előtt már több helyen is végzett hasonló tevékenységet, teológiai tanulmányai befejezése után Kisvárdán, majd Kaposvárott és annak körzetében munkálkodott, közben a Dunántúli Egyházkerület alelnöke volt. Ezt követően több családsegítő és gyermekvédelmi intézmény vezető személyeként dolgozott. Majd az Üdvhadsereg Új Reménység Házának intézményvezetője, továbbá az Üdvhadsereg Országos Szociális Szolgálatok Igazgatóságán igazgatóként végezte munkáját.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat