Közel telt ház előtt, nagyszerű hangulatban kezdődött el a DVTK Jegesmedvék, UTE elleni elődöntőjének harmadik összecsapása. Alig fél perc telt amikor Magosi és Hebar összeverekedett, melynek következtében a két legponterősebb játékos nem folytathatta a meccset. Ez nem zavarta meg csapatunkat és folyamatosan támadtuk az Újpest kapuját. Az ötödik perc végén meg is szereztük a vezetést, amikor Johnston halászott le egy lövést és egy szép cselt követően megszerezte a vezetést. Az egész harmadra jellemző volt, hogy a piros-fehérek domináltak, az újpesti csapat ritkán veszélyeztette Adorján kapuját.
A második harmad elején emberelőnybe került az Újpest, amit Hegyi takarásból eleresztett lövésével ki is használtak és egyenlítettek a vendégek. De nem örülhettek sokáig az egyenlő állásnak, mert Galanisz egy kiugrást követően újból megszerezte a vezetést a DVTK Jegesmedvék csapata számára. A vezetés ellenére támadásban maradt csapatunk, több nagy helyzet is kimaradt. Egy szerencsés találattal sikerült kettőre növelni a különbséget. Emberelőnyben támadtunk, amikor Toulmin próbált meg keresztbe passzolni Sakaris felé, de Hegyi egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttatta a korongot. A harmadik gólt követően is hazaiak előtt adódott több lehetőség, mégis az UTE tudott szépíteni a harmad végén. Benk ugrott ki szólóban, Adorján ugyan védeni tudott, de miközben kereste a játékszert a lábai közül előbukkanó korong átcsúszott a lábai között.
A záró harmadban, továbbra is a diósgyőriek domináltak, kevés helyzet és sok játékmegszakítás jellemezte a harmadot. Hajós közel járt a negyedik DVTK Jegesmedvék gólhoz, de nem járt szerencsével, ellenben Gőz oldalról leadott lövése átcsorgott Sila hóna alatt, amivel bebiztosítottuk győzelmünket. Ezzel csapatunk átvette a vezetést a párharcban. Folytatás hétfőn Újpesten.
MOL Liga rájátszás, elődöntő 3. mérkőzés
DVTK Jegesmedvék - UTE 4-2 (1-0, 2-2, 1-0)