2024. május 11. Ferenc
Újabb merényletre készültek Franciaországban
France3
|
2017. február 15. 22:40
|
frissítve: 2017. február 17. 20:04
Egy 18 éves férfit az észak-franciaországi Wattignies nevű településen azzal gyanúsítanak, hogy a közeli Lille-ben akart merényletet végrehajtani, feltehetően a metróban vagy egy bevásárlóközpontban – értesült szerda este a France3 híradója.

A francia köztelevízió egyik csatornájának helyszíni tudósítása szerint a férfit – aki mecsetbe rendszeresen járó egyetemi hallgató – hónapok óta megfigyelték a titkosszolgálatok. A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege 2016. december 30-án terrorizmussal kapcsolatos bűnszövetkezet miatt indított vizsgálatot az ügyben. Az előállításra azok után került sor, hogy a férfi fegyvereket és robbanóanyagokat próbált meg beszerezni.

parizskommando.jpg

A letartóztatás incidens nélkül történt, a gyanúsított nem tanúsított ellenállást. A nyomozók Párizsba vitték a férfit, ahol jelenleg a titkosszolgálatok központjában hallgatják ki. A televízió értesülése szerint a férfi számítógépében merénylettervre utaló nyomokat találtak. Rendőrségi források szerint a gyanúsított „merénylettervekkel rendelkezett, amelyeket logisztikai okokból eddig nem tudott megvalósítani”.

parizskpmmando.jpg

A letartóztatás egy nappal azután történt, hogy megindította az eljárást a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege az ellen a két férfi és egy kamaszlány ellen, akiket múlt héten vettek őrizetbe a dél-franciaországi Montpellier-ben, mert feltétezhetően terrortámadásra készültek. A fiatal radikálisoknál robbanóanyagokat találtak, és feltételezhetően öngyilkos merényletre készültek, de pontos célpontjuk még nem volt a nyomozók szerint.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat