Ritkán látni olyan hajtós, remek vízilabda-mérkőzést, mint amivel a csapatok előrukkoltak a szerda esti pólórangadón. Pedig nem tartották jónak, hogy a kissé tét nélküli, kilencedik pozíció megszerzéséről is két nyert meccsig tartó helyosztó döntsön. A szabályok ugyanakkor így rendelkeznek.
Ennek ellenére aztán egy ötgólos, színvonalas, remek pólóval tarkított első negyedet hozott a találkozó. A 3-2-es vendégelőnyt a második játékrészben egalizálták a miskolciak, így pedig 4-4-es döntetlennel kezdődhetett a nagyszünet.
A folytatásban azonban már nem tudta tartani a lépést ellenfelével a miskolci együttes, 3-1-re nyerték a harmadik negyedet a hajdúságiak.
A záró felvonás sok helyzetet, de csak 1-1-es döntetlent hozott, így 8-6 arányú vendégsiker lett a vége. Ezzel pedig összesítésben 2-0-al, a Debrecené a 9. hely az első ligában.
Varga Tamás, a debreceniek vezetőedzője a mérkőzést követően úgy fogalmazott: ez a párharc nyugodtan elmehetett volna a hetedik, nyolcadik helyért is akár.
– Gratulálok a Miskolcnak is, mert az első szezonban egy 10. helyet elérni nem kis eredmény! – mondta a szakember.
A miskolci szakvezető szerint csapata jobban akart, mint Debrecenben, de Marko Petkovic hiánya ezúttal döntőnek bizonyult.
– Ennyi volt a különbség – mondta Sike József. – Harcoltak a fiúk, de pontatlanok voltak a lövések, ezen buktuk el a mérkőzést. A védekezésünk azonban nem volt rossz.
Sike Józsefben a szezon kapcsán viszont nincs hiányérzet, mert bemutatkozó teljesítményük, a nagyon erős első osztályban, megfelelő volt. Május végéig még egy levezető edzés programot teljesít a keret, majd a nyári szünet után, július 18-án indul újra a munka a Kemény Dénes uszodában.