Szép számú közönség előtt kezdődött meg a MOL Liga elődöntőjének ötödik összecsapása. A DVTK Jegesmedvék teljes létszámmal tudtak felállni, hiszen a Ferencváros elleni utolsó meccsen megsérülő Ritó László is felépült. Mindkét oldalon alakultak ki szép számmal helyzetek, de a két kapus Adorján és Sila remekül védett az első perctől. Egy-egy emberelőnyös lehetőséget is kaptak a felek, de nem tudtak vele élni. Az újpesti emberelőny hozta el a legnagyobb piros-fehér helyzetet, Magosi léphetett ki egyedül, de Sila védte a fonák emelést. Így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A másodi harmadban, ha lehet még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt csapatunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Egy emberelőnyös helyzet során, Pavuk lövése Galanisz elé került, aki elemi erővel lőtte ki a felső sarkot. Ezt követően az UTE is emberelőnybe került. A védekező sorból egyedül Miskolczi tudott cserélni Magosival, mellettük Gőz, Hajós és Vojtkó hatalmasat küzdve végig fent maradt az emberhátrányban, amit sikerült kivédekezniük.
Egyenlő létszámnál a fáradt Magosi helyére Sági lépett fel az első sorba, ami hatalmas taktikai húzásnak bizonyult, hiszen a teljesen friss fiatal csatár egyedül léphetett ki a fáradt védők között és rendkívül magabiztosan lőtt remek gólt. A harmad második felében továbbra is csapatunk akarata érvényesült, de Adrojánnak is volt két hatalmas bravúrja. Egy emberelőnynél Tuominen lőtt akkora kapuvasat, hogy a ketrec szinte felborult, de több gólt már nem sikerült szerezni.
MOL Liga, elődöntő, ötödik mérkőzés: DVTK Jegesmedvék-UTE 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)
A DVTK Jegesmedvék ellenfele a MAC Budapest lesz a döntőben, mivel az elődöntő ötödik, szerdai mérkőzésén hazai pályán 5-1-re legyőzte a Debrecent. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot így 4-1-re a fővárosiak nyerték.