2024. április 16. Csongor
Újraindult az Otthon Melege Program: holnaptól lehet pályázni az észak-magyarországi régióban
minap.hu
|
2018. november 08. 11:06
|
frissítve: 2018. november 09. 16:58
A tavalyi és tavalyelőtti évekhez hasonlóan idén novemberben is pályázhatnak vissza nem térítendő állami támogatásra azok, akik régebbi hűtő- vagy fagyasztógépüket, esetleg mosógépüket egy új, energiatakarékosabb készülékre szeretnék cserélni. Függően a régi készülék korától, valamint az új energiabesorolásától, jelentős megtakarítást lehet elérni a pályázattal, hiszen egy kisebb fogyasztású készülékhez akár jelentősebb kedvezménnyel is hozzájuthatunk.

mosogep.jpg

Az Otthon Melege Programban bárki részt vehet, aki november 5-19 között – régiónként eltérő időpontokban – nyújt be pályázatot. A program november 9-én nyílik meg az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megyékben). Jelentkezni ügyfélkapun keresztül lehet, ahol előre meg kell jelölni a kívánt terméket a program honlapján közzétett katalógusból. A támogatás mértéke a műszaki cikk energiabesorolásától függ: A+ esetén 25.000, A++ esetén 40.000, A+++ esetén 45.000 forint. Az elbírálási folyamat legfeljebb 90 napig tart, a sikeres pályázók az ezt követő 15 napon belül támogatói okiratot kapnak. A kedvezménnyel az igazolás kézhezvételétől számított 150 napon belül van lehetőségük élni az áruházakban.

A program támogatási keretösszege 2018-ban kétmilliárd forintra emelkedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint, ami még több benyújtott pályázatot eredményezhet majd. A MediaMarkt ezért és a korábbi évek tapasztalatai alapján óriási érdeklődésre számít, és széles választékkal és a raktárkészletek növelésével készül a programra, hogy a nyertes pályázók számára biztosítsa a termékek folyamatos elérhetőségét az ország 24 áruházában. A legnépszerűbb hűtőgép-kategóriákon belül több száz modell közül választhatnak a résztvevők.

Az áruház adatai szerint a magasabb energiabesorolású termékek a legkelendőbbek, a hűtők és fagyasztógépek esetében az A++, míg a mosógépnél pedig az A+++. A támogatás egy előnyös kedvezménnyel kiegészítve már jelentős megtakarítást jelenthet készülékvásárláskor. Éppen ezért érdemes a támogatói okirat kézhezvétele után tájékozódni az éppen elérhető áruházi kedvezményekről is, előfordulhat ugyanis, hogy a kiválasztott készülék az áruház saját akciójában is részt vesz.

hgcs-2016-hutogep-palyazat.jpg

A MediaMarkt elmondása alapján ugyanakkor az sem mindegy, hogy kinél vesszük meg a terméket. Itt fontos szempont a kereskedő megbízhatósága, mivel a készülékben keletkezett esetleges meghibásodás esetén a legkönnyebben a magyar beszállítóktól származó, és a készülékhez magyar garancialevelet biztosító áruházakban érvényesíthetőek a vásárló jogai.

– Függően a régi készülékünk korától és a kiválasztott új termék energiabesorolásától számos előnyt jelenthet a vásárlóknak a program. Egyrészt energiamegtakarítást érhetnek el az alacsonyabb fogyasztású gépekkel, másrészt a támogatással és egy aktuális áruházi kedvezménnyel rövidtávon is spórolhatnak – foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Szánthó Balázs a MediaMarkt Árkád ügyvezetője. – Ehhez érdemes már előre tájékozódni a lehetőségekről, a pályázat keretében elérhető termékekről, és előre megismerni azokat a legközelebbi áruházban. Webáruházunkban is jelöljük azokat a termékeket, amelyekre pályázni lehet, illetve áruházainkban szaktanácsadóink felmérik a vásárlók igényeit és segítséget nyújtanak a megfelelő készülékek kiválasztásában – mondta az ügyvezető.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat